Hirdetés

Így fog kinézni Curran Walters Vörös sisakként a Titans harmadik évadában

|

A jelmeztervezők ezúttal sem okoztak csalódást.

Hirdetés

A DC komorabb hangvételű szuperhőssorozata, a Titans mondanivalójával, brutalitásával és a szereplőivel együtt sokakat megkapott, ezért a koronavírus miatt némi csúszással ugyan, de az elmúlt hetekben elkezdődött a soron következő harmadik évad forgatása. A folytatás ezúttal is bemutat több népszerű karaktert a Batman-mítoszból, de a legnagyobb bejelentés kétségtelenül az volt, hogy a Curran Walters által megformált Jason Todd, azaz a második Robin végre magára ölti azt a bizonyos Vörös sisakot.

Hirdetés

Szerencsére arra sem kellett sokat várni, hogy megérkezzen az első hivatalos kép a karakterről, és ahogyan azt a sorozat esetében már megszokhattuk, Laura Jean Shannon jelmeztervező és csapata ezúttal is bámulatos munkát végzett az egyszerre modernizált, valamint képregényhű kosztüm életre keltésében. A legnagyobb különbség valószínűleg a Vörös sisakká válás körülményeiben lesz felfedezhető, hiszen míg a forrásanyagban Todd azután lépett bűnözői pályára, miután a Joker egy feszítővassal félholtra verte, majd felrobbantotta őt, addig a Titansben azért veszi majd fel az álnevet, mert megszállottan próbálja levadászni régi csapatát.

A harmadik évad Robin Éjszárnnyá válása és egy bajtárs elvesztése után veszi fel a fonalat, nem csupán új helyszínen, de olyan új karakterekkel is, mint a Gothami Rendőrkapitányság felügyelője Barbara Gordon személyében, vagy éppen a Madárijesztővel, aki az Arkham Elmegyógyintézetben tölti mindennapjait, miközben egyfajta Hannibal Lecter-szerű tanácsadóként dolgozik a rendőrség számára.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.