Hirdetés

Így vagy úgy, de Jim Carrey marad Dr. Robotnyik

|

Amennyiben Jim Carrey valóban visszavonulna, nem helyettesítenék őt mással.

Hirdetés

Valószínűleg a Sonic készítőit is váratlanul érte Jim Carrey múlt heti nyilatkozata, melyben a visszavonulását fontolgatta. A komikus elmondása szerint mindent elért mostanra a színészeten keresztül, amit csak lehetett, úgyhogy talán elérkezett az idő végre hátra dőlni a színészi székben. Napokkal a semmiből jött nyilatkozat után a Sonic, a sündisznó 2 producere, Neal Moritz az IGN-nek árulta el, hogy mi történne a franchise-zal, azon belül konkrétan Dr. Robotnyik karakterével, amennyiben Carrey tényleg szögre akasztaná a cipőt.

Hirdetés

Moritz eléggé egyértelműen nyilatkozott: 

"Nem, még csak meg sem próbálnánk (helyettesíteni)."

Toby Ascher, a film másik producere pedig így folytatta.

"Jim Carrey mindig is a Sonic-család tagja lesz, és mindig lesz helye ezekben a filmekben és sorozatokban mindaddig, amíg szeretne bennük részt venni. Szeretjük Jimet, és ő egy igazán különleges ember, és amit Robotnyikként művel, az lenyűgöző, úgyhogy mindaddig szeretnénk vele együtt dolgozni, amíg ő is kedvét leli a közös munkában."

Majd Moritz kontrázott.

"Van egy olyan érzésem, hogy annyira szereti Robotnyikot, hogy nem hiszem, hogy ezt csak úgy hátra tudná hagyni."

A producerek tehát bizakodóak Carrey visszatérését illetően, ugyanakkor tiszteletben tartanák a döntését, amennyiben mégis kifarolna a színészi pályáról. Ez már tényleg csak a színészen múlik, ám szerencsére a producerek friss nyilatkozatai is inkább a támogatásról, semmint érzelmi és üzleti zsarolásról szólnak.

Ti még szívesen néznétek Carreyt Robotnyik szerepében?

Ezt láttad már?

Rengeteg hír, cikk és kritika vár ezen kívül is a Puliwoodon. Iratkozz fel a hírlevelünkre, mert kiválogatjuk neked azokat, amikről biztosan nem akarsz lemaradni.


Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.