Hirdetés

Ismét eltolták a Venom 2. részét

|

Ezúttal viszont nem drasztikusan.

Hirdetés

Ismét eltolásra került egy nagy blockbuster bemutatója, hiszen ezúttal a Sony égisze alatt készülő Venom: Let There Be Carnage kapott későbbi premierdátumot, igaz, most nem olyan drasztikus mértékben, mint az korábban történt.

Hirdetés

A film eredetileg még 2020. október 2-án debütált volna a mozikba, a koronavírus miatt azonban akkor egészen 2021 június végére került át, bízva abban, hogy a helyzet addigra már normalizálódik. És bár szép lassan tényleg efelé haladunk, a stúdió inkább a biztosra ment, és ugyan csak pár hónappal, de megint eltolta a film premierjét, ami így 2021. szeptember 17-én kerülhet a nagyközönség elő.

A történetről továbbra sem tudunk sok mindent, annyi azonban biztos, hogy a rendezésért Andy Serkis felel majd, Tom Hardy pedig természetesen visszatér az antihős szerepében, csak úgy, mint Michelle Williams karaktere is,. Hozzájuk csatlakozik Woody Harrelson, aki az alcímszereplő Cletus Kasady/Carnage (magyar nevén Vérontó) szerepében keseríti majd meg Venom életét. Ti várjátok a filmet? 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.