Hirdetés

Az AZ rendezője elárult néhány érdekességet a készülő második részről

|

Valószínűleg lesz folytatása az Aznak, melynek készülő szkriptjéről árult el most néhány érdekességet a rendező, Andy Muschietti.

Hirdetés

Mától végre mi is jegyet válthatunk a régóta várt Az remake-re (kritikánkat itt olvashatjátok), ami az előrejelzések szerint nem csak kasszát robbant majd, de az első kritikák alapján (89 kritika után jelenleg 89 százalékon áll a Rotten Tomatoes oldalán) jócskán javít a Stephen King műveiből készült adaptációk megítélésén. A stúdió nagyon bízik a film sikerében, ennek megfelelően már készül is a második rész forgatókönyve, ami a '80-as években játszódó események után a jelenben követi majd a szereplők sorsát.

Hirdetés

A készülő szkriptről árult el most néhány érdekességet a rendező, Andy Muschietti:

Az első részben elsősorban a gyerekek érzelmi utazására szerettem volna fókuszálni. Eljutni abba a másik dimenzióba, a túloldalra olyasvalami volt, amit inkább a második részben szeretnék bemutatni. A könyvben végig a gyerekek szemszögéből követhetjük az eseményeket, így minden, amit Pennywiseról tudnak csupa abszurd találgatás. Ezt a misztériumot szerettem volna tiszteletben tartani, hogy a néző is azt érezze, nem tudja, mi van odaát. Akartam hagyni valamit a második részre is, hogy az első fejezet a transzdimenzionális szál nélkül, földhözragadtan, a gyerekek perspektívájából mutassa be az eseményeket.

Ezután a rendező biztosította a rajongókat, hogy a következő részben visszatérünk az első film idővonalába, a gyerekek pedig találkozni fognak felnőtt énükkel:

A két idővonal között lesz párbeszéd, amit én nagyon szerettem a könyvben. Tehát nem csak a Losers' Club felnőtt változatát fogjuk látni, hanem visszatérünk 1989-be is.

Majd hozzátette: valószínű, hogy Finn Wolfhard (Stranger Things), valamint a többi színész is visszatér a folytatásra. Bill Skarsgard (Pennywise) pedig már meg is erősítette visszatérését. Hogy a forgatás mikor kezdődhet meg, azt most még nem tudni, de ha minden jól alakul, valószínűleg 2018 elején neki is állnak a készítők.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.