Hirdetés

Jó úton halad a Csúcsformában 4

|

A trilógia ikonikus pofázógépe, Chris Tucker elmondása szerint már csak forgatókönyvi finomítások maradtak hátra.

Hirdetés

A már 21 éve megjelent első Csúcsformában nem találta fel a spanyolviaszt, viszont parádés módon felhasználta a '80-as és '90-es években agyonjáratott buddy-cop (rendőrpáros) filmek felépítését. Ez volt az a mozi, ami meghozta Jackie Channek a nagy áttörést, hogy ne csak a Közel-Keleten, de még Amerikában is ismertté váljon a neve. Illetve ez volt az a film, amiben Chris Tucker annyit pofázhatott, mint anno Az ötödik elemben, de tette mindezt úgy, hogy az ne váljon erőltetetté, vagy unalmassá. Leginkább a két főszereplő közti kémia miatt az emberek egyenesen imádták az első Csúcsformábant, így nem volt nagy meglepetés, hogy három évvel később érkezett is egy folytatás (ami talán jobb is lett, mint az elődje - már ami a poénokat és a szórakoztatást illeti), amit egy eléggé béndzsa harmadik rész is követett 2007-ben.

 

Hirdetés

Már jó ideje ment a találgatás, hogy a rajongók megkapják-e a régen beharangozott negyedik részt, amiről sokáig csak annyit tudunk, hogy tervben van. Viszont tavaly februárban szintén Tucker arról nyilatkozott, hogy minden készen áll a negyedik részre, amihez még a trilógia rendezője, Brett Ratner is szívesen csatlakozna, de ezt a Warner biztosan nem fogja hagyni. A minap pedig Tucker így nyilatkozott a filmmel kapcsolatban:

"Már csak a végső simításokat csináljuk a forgatókönyvön, hogy aztán végre tényleg elkezdhessük forgatni. Baromira keményen dolgozunk, hogy mindez összejöhessen. Jackie Chan meg akarja csinálni, én meg akarom csinálni, a stúdió is meg akarja csinálni, szóval semmi sem állhat az utunkba."

 

Egyelőre nem tudunk további részleteket a projekttel kapcsolatban, csak a legjobbakban tudunk reménykedni. Abban például nagyon bízunk, hogy Jackie Chan végre tényleg kiélhesse a harci tudását a filmben, hiszen elmondása szerint neki két dolog miatt nem tetszik mind a mai napig a Csúcsformában-trilógia: egyrészt nem érti, mi ebben a vicces, humoros, másrészt pedig nem tudta egyik filmben sem kamatoztatni az ügyességét és a harcművészeti hozzáértését. Ugye, Chan híres arról, hogy minden a filmjeiben látható akciójelenetet ő maga végez el kaszkadőr nélkül, így nem újdonság, ha az egész stábnak le kell állnia egy pár hétre a forgatással, mert Channek megint eltörött a bokája. Reméljük, hogy a Csúcsformában 4-ben azért kap majd egy-két emlékezetes akciójelenetet.

Ti várjátok már a negyedik részt?

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.