Hirdetés

Visszavonul a Jumanji és az első Amerika Kapitány rendezője

|

De még előtte leforgatja az új Narnia filmet. Azt is elárulta, hogy mikor.

Hirdetés

Joe Johnston bizony nem ma kezdte a szakmát, már 1989-ben megörvendeztetett minket első filmjével, a Rick Moranis főszereplésével készült Drágám, a kölykök összementek c. komédiával, majd szépen sorban jöttek olyan rendezések, mint a Rocketeer, a Jumanji, az Októberi égbolt, a Jurassic Park III és A tűz óceánja, majd hat évnyi szünet után Benicio Del Toro Farkasemberével tért vissza a filmiparhoz, egy évvel később pedig már Amerika Kapitányt küldte első filmes kalandjára. A legutóbbi, DVD-kre szánt filmje, a Gyilkos iroda már nem jelzett sok jót, a következő projektjét viszont kíváncsian várjuk. 

Hirdetés

A 67 éves rendező nemrég a Párizsi Comic-Con vendége volt, ahol a jelenlévőknek elárulta: az új Narnia film, C.S. Lewis negyedik regényének adaptációja, Az ezüst trón (The Silver Chair) lesz a legutolsó munkája rendezőként. Egyúttal azt is megerősítette, hogy a film előkészületei jövő nyáron kezdődnek meg, a forgatás pedig a tervek szerint még azon a télen megkezdődik, várhatóan Új-Zélandon. 2019-es premierrel számolnak. Johnston azt is elmondta a résztvevőknek, hogy nem akar hivatkozni a többi Narnia filmre, elmondása alapján "teljesen új dolgokba kezd" a Sony-hoz tartozó TriStar Pictures támogatásával. 

Az ezüst trón forgatókönyvét a kétszeres Oscar-jelölt David Magee (Pi élete, Én, Pán Péter, Mary Poppins visszatér!) írta a regény alapján, a produceri teendőkbe pedig többek között C.S. Lewis mostohafia, Douglas Gresham is besegít. Nektek mi a kedvencetek Joe Johnstontól?

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.