Hirdetés

Erről szól majd a John Wick 3. része

|

Kikerült egy szinopszis a jövőre érkező harmadik John Wick filmről.

Hirdetés

Nem sokat lehetett eddig tudni John Wick következő kalandjáról. Annyi derült ki, hogy a 3. rész jövő májusban érkezik a mozikba, valamint, hogy teljesen lezárja majd a bérgyilkos sztoriját. A CinemaConnak hála azonban végre befutottak az első részletek a filmről, méghozzá egy szinopszis és egy poszter képében:

Hirdetés

John Wick (Keanu Reeves) menekülni kényszerül, méghozzá két okból: 14 millió dolláros vérdíjat tűztek ki a fejére az egész világon, valamint megszegte az egyik legfontosabb szabályt: a Continental Hotel falain belül ölt. Johnt ki kellett volna végezni, ehelyett azonban a Continental vezetője, Winston egy óra előnyt adott neki, mielőtt kiátkozásra kerül - visszavonja a tagságát, és megtagad tőle minden szolgáltatást. John azonban épp a szolgáltatók segítségével próbál életben maradni, és kijutni New Yorkból.

Vagyis úgy tűnik, hogy igaznak bizonyultak a Chad Stahelski rendező által elárult dolgok, aki elmondta, hogy a második rész után ezúttal már csak New York alvilágára szeretne fókuszálni, és ahelyett, hogy egyre emelné a téteket, inkább kisebb és kidolgozottabb jeleneteket akar. A John Wick: Chapter 3 tehát 2019. május 17-én érkezik a mozikba. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.