Hirdetés

Joss Whedon Thanost a "Nagy Fináléra" tartogatja

|

Vajon meg kell várnunk a Bosszúállók 3-at, hogy láthassuk harc közben is a Titánt? vagy mindenkit átver Mr. Whedon?

Hirdetés

"Igen, valóban igazak a híresztelések, terveim vannak Thanossal, akit a "Nagy Finálé"-ra tartogatok. A Bosszúállók erősek, de nem túl stabilak. Thanos sokkal erősebb náluk. Ő mindenképpen része annak, ami most itt folyik. Néhány embert megráz majd a következő rész."

A következő pár mondat az én spekulációm: Mivel Whedon hangsúlyozta a "Nagy Finálé"-t, így szerintem a Titán a Bosszúállók 3-ban fog harcolni valamelyik szuperhős csapattal, de az is lehet, hogy összeállnak az Őrzőkkel és együtt veszik fel kesztyűt Thanos ellen (mivel James Gunn szerint az Őrzők filmjének lesz is köze a Bosszúállók 2-höz, meg nem is.) Tavaly Whedon azt mondta, hogy a 2.rész személyes és fájdalmas lesz, ezért én a Mesterbűnözőket mondom főellenségnek (ilyen csapat felállással: Vörös Koponyát -aki nem halt meg- megismerhettük az Amerika Kapitányban, Crossbones mellett Zémót is bevezethetnék a Winter Soldierben, Förtelem és Samuel Sterns/Vezető benne volt a Hihetetlen Hulkban, Amora és a Hóhér cameozhatna a Thor 2-ben, amiben már biztosan ott lesz Kurse és Malekith is, Kilian (ha nem halt meg) visszatérhetne Mandarinként vagy Radioaktív Emberként úgy, hogy Amora adja neki a képességeit, Justin Hammer pedig pénzügyileg finanszírozhatná a csapatot.) Bár, elég nehezen lehetne rávenni őket, hogy egy csapatban dolgozzanak...Akkora egók és személyiségek vannak ott, hogy ihajj. De aztán lehet, hogy rosszul tippelek és Whedon majd meglep mindenkit egy minden elsöprő, epikus csavarral. 

Szerintetek?

Oldalak: 1 2

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.