Hirdetés

És az megvan, hogy Keanu Reeves feleségül vette Winona Rydert?

|

Most, hogy eltelt több, mint húsz év a Drakula forgatása óta (ami 1992-ben történt), Winona Ryder és Keanu Reeves elismerte, hogy ők bizony tulajdonképpen, lényegét tekintve meglehet, hogy házasok. Hogy mi? Teljesen jogos reakció, én sem értettem. Majd kiderült a turpisság!

A Drakula című filmben ugyanis a két ifjú egy frissen házasult párt alakítanak és az a vicces dolog történt, hogy Francis Ford Coppola, a film rendezője egy igazi papot kért fel a feladatra.

Hirdetés

A pap pedig meg is tette, amit tőle kértek, annak rendje és módja szerint összeeskette a két embert. A filmen, nyilván. De ha szigorúan vesszük, akkor egyúttal a való életben is, hiszen ők ketten elmondtak mindent, amit el kell mondani egy esküvőn. Mondhatjuk tehát, hogy Winona Ryder és Keanu Reeves házasok is, meg nem is.

Hirdetés

"Azt hiszem, házasok vagyunk." - így a színésznő, nevetve idézve fel a történteket. Mit lehet erre mondani? Talán csak annyit, van az úgy, hogy a legvadabb sztorik nem Las Vegasban történnek, hanem Romániában. Persze nyilvánvalóan nem házasok és ez a hír sem komoly indíttatásból született, de úgy gondoltuk, hogy ez egy jópofa kis érdekesség a hasonló témájú új filmjük kapcsán, hiszen a két színész sok év után játszik újra együtt a Végállomás: esküvő című filmben, amit már idén láthatunk idehaza is, szeptember 13-tól a nagyvásznakon.

De ha ott is megházasodnak véletlenül, akkor már igazán nem fogok tudni mit mondani.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.