Valamikor az ősszel kerül bemutatásra Az Úr sötét anyagai második évadja, melyhez a tegnapi Comic-Con@Home-on nemcsak az első előzetest leplezték le, hanem a szereplőgárda új tagjait és azt is, ezúttal hány epizódot fogunk kapni. Utóbbival kapcsolatban kissé keserű szájízt hagytak maguk után, ugyanis hiába gondoltuk volna, hogy a BBC és az HBO fantasy szériája sikeresen elkerülte a koronavírus-járványt, igazság szerint pont emiatt kapunk idén rövidebb évadot.
A produceri teendőkért felelős Jane Tranter a panelbeszélgetésen elárulta, hogy a folytatás végül nyolc- helyett hétrészes lesz, miután a koronavírus miatti leállásokat követően nem sikerült leforgatni a James McAvoy által megformált Lord Asriel különálló epizódját. Ez már csak azért is szomorú, mert ez a különleges felvonás lett volna a karakter egyetlen hangsúlyos jelenése a második etapban, és bemutatta volna, mivel foglalatoskodott Asriel az első és a harmadik könyv eseményei között eltelt időben.
A Jack Thorne által papírra vetett kiegészítő történet ráadásul az alapul szolgáló regényben, A titokzatos késben sem szerepel, mindazonáltal a könyveket szerző Philip Pullman áldását adta rá. A producer hozzátette, ennek ellenére hihetetlenül szerencsések a kialakult helyzet miatt, ugyanis a második évad cselekményéhez szorosan kapcsolódó részeket még 2019 karácsonya előtt sikerült felvenniük, arról pedig még a későbbiekben döntenek, mi legyen a Lord Asrielre koncentráló különleges epizód sorsa.
A mozgóképes kedvcsináló mellett néhány jelenetfotót is kaptunk Az Úr sötét anyagai ősszel érkező második évadjához, melyeken a már ismert szereplőkhöz olyan újoncok társulnak, mint például Andrew Scott a Fleabagből és a Sherlockból.
