Hirdetés

A rendező elmagyarázza, hogy mit keres Matt Damon a Kínai nagy falon

|

A The Great Wall előzetese után sokan felháborodtak, most maga a rendező kér mindenkit, hogy ne ítéljenek látatlanban.

Hirdetés

A The Great Wall az előzetese után sajnos máris céltáblává vált, ahogy korábban már olyan sok film. A történet elvileg a Kínai nagy fal "valódi" célját fedi fel, vagyis igazából valamiféle szörnyeket hívatott távol tartani, és a film főszerepére megint egy fehér férfit, Matt Damont választottak, miközben semmi nem ad okot a jelenlétére és mindenki más távol-keleti származású. A kérdés persze jogos, de mielőtt bárki is ítélkezne, talán előbb illene látnunk a filmet, hisz például Tom Cruise sem csak úgy odapottyant Japán közepébe.

Hirdetés

Most végre maga a rendező, Zhang Yimou, - aki már számos kínai filmet rendezett és az emlékezetes pekingi olimpiai nyitó ceremóniát is - magyarázta el, hogy miről van szó. A szerepet nem másnak szánták, mindig is egy ismertebb amerikai színészre akarták bízni a karaktert, és azt is érdemes tudni, hogy nem ő az egyedüli főszereplője a filmnek, rajta kívül még négy főhős áll majd a középpontban. Arról nem is beszélve, hogy hosszú idők óta először sikerült ekkora kínaiakból álló szereplőgárdát összeállítani, a film mitológiája pedig a kínai kultúra gyökereiből merített.

Ehhez érdemes hozzátenni, hogy valószínűleg azért valósulhatott meg egyáltalán a film, ráadásul ekkora méretekben, mert a rendező képes volt felmutatni valamit a producereknek, amivel el lehet adni a filmet és bármennyire is húzzák az emberek a szájukat, ez részben Matt Damon lesz. Az előzetesek és a poszterek lehet, hogy jelenleg indokolatlanul rá helyezik a hangsúlyt, de az átlag amerikainak egy szimpla kínainak tűnő akciófilmet nem lehet eladni. Megint másik kérdés, hogy a 47 Ronin sem járt különösebben jól ugyanezzel a taktikával.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.