Hirdetés

Legendák gyülekezete lesz Taylor Hackford új film noirja, a Sniff

|

Bízunk a legjobbakban.

Hirdetés

Taylor Hackford, akinek a Keanu Reeves és Al Pacino nevével fémjelzett Az ördög ügyvédjét, valamint a Ray Charles életéről szóló Ray című filmet is köszönhetjük (valamint a felejthető és érdektelen Jason Statham-akciót, a Parkert), legközelebbre egy film noir-t ígért be a nézőinek. A filmnek már címe is van (Sniff), a főszerepekre pedig olyan neveket szerzett meg, mint Al Pacino, Helen Mirren, Danny DeVito, valamint Morgan Freeman. 

Hirdetés

Hackfordot egyébként nem más, mint Rian Johnson kiváló Tőrbe ejtve című filmje inspirálta, amely amellett, hogy egy igazi sztárkavalkádot vonultatott fel, képes volt a megszokott, jól ismert műfaji ikonográfiákkal úgy eljátszani, hogy az eredmény frissnek hasson. 

Van egy fajta stilisztikai vetület az írásban és a karakterekben, amely könnyedebbé teszi az egészet a néző számára. Van élvezet a film noirban, pláne ha megkapod Bogart-t, Mitchumot, valakit, aki tudja, hogyan adjon elő egy jó dialógust. Ilyet írtunk Tommal és úgy érzem, jó móka lesz ezt eljátszatni a színészekkel. 

- nyilatkozta a rendező, majd hozzátette azt is, hogy bár igen, lesznek humoros pillanatok a filmben, egy idő után sötétebbé és bonyolultabbá is válik majd a cselekmény. Szerinte, ha a film noirt használod és nem fizetődik ki valami nagyon katartikus úton-módon, akkor ennek a fogalomnak csak egy szépített változatát látjuk. 

Az említett forgatókönyvet Tom Grey írja (nagyobb címet nem nagyon találtunk a filmográfiájában, csak két sorozatot meg rövidfilmeket), a történet pedig arról szól, hogy két nyugdíjba vonult detektív (Morgan Freeman és Danny DeVito) elkezd nyomozni egy  gazdag negyedben található nyugdíjas otthonban történt haláleset ügyében. A nyomok természetesen sötét helyekre visznek, ahol egy szexben, drogokban dúskáló birodalom körvonalai rajzolódnak ki, amelyet egy bizonyos Harvey Stride ural partnerével, The Spiderrel (Helen Mirren). A filmet valamikor 2022 első negyedére várhatjuk, a producer munkálatokat pedig Hackfordon kívül Adam Goodman, valamint Matt Skiena fogja magára vállalni. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.