Advertisement
Hirdetés

Tőrbe ejtve - Kritika

|

A krimi szerelmesei fellélegezhetnek: Rian Johnson egy mesteri krimit varázsolt nekünk a vászonra, amire már óriási igény volt.

Bele a közepébe? Jó legyen, bele a közepébe: Istenem, de jó, hogy készülnek ilyen filmek! Ilyesfajta ujjongás fogott el először 2018-ban, mikor meghallottam, hogy egy sztárparádét felvonultató új, eredeti krimi érkezik hamarosan a mozikba. És pontosan így éreztem magam, mikor az amerikai premier után majd' 2 hónappal most végre megtekinthettem Rian Johnson legújabb "kitette?" típusú, egyszerre fordulatos és bohókás történetét.

Hirdetés

A zsáner szerelmeseként jó ideje nem lehetett részem ilyen élményben a mozivásznon (némileg átvették helyüket a "szabadulószobás" thrillerek/horrorok) - a rongyosra olvasott Gyilkosság az Orient expresszen sokadik feldolgozását már sajna nem tudom ide sorolni, az Adam Sandler-féle netflixes bohóckodást meg aztán pláne. Most viszont a Tőrbe ejtve jött és maximálisan teljesítette az elvárásaimat (amit a rendező bácsi ugyebár szeret szubvertálni, kacsint-kacsint) és a 2019-es felhozatal nagy kedvence lett nálam.

De hogy részletesen mit szerettem a filmben, arról lentebb olvashattok - és mindenki megnyugtatásul, teljesen spoilermentesen. Ami eléggé nehéz lesz, ugyanis... nade mindjárt megértitek.

Nem Mustard ezredes, nem a konyhában, nem a revolverrel

Szóval ahhoz, hogy ezt megtegyem, szó szerint az alapfelállást tudom körülírni és semmi többet. Rögtön a történet legelején a 85. születésnapját ünneplő híres krimiíró,  Harlan Thrombey öngyilkosságot követ el az ünneplést követő éjjel - ami persze a rend éber őreinek és egy titokzatos magánnyomozónak, Benoit Blanc-nak is ezerrel bűzlik. A titkolózó családtagok kikérdezése után Harlan ápolóját, Marta Cabrerát is előveszik... az ügy peddig innentől kezd igazán bonyolulttá válni. Ééés ennyi. Többet tényleg nem írhatok az egyébként szövevényes, fordulatos cselekményről, helyette inkább a zsánerrel kapcsolatban említenék meg pár fontos pozitívumot, amik a film igazi erejét képezik.

Tudniillikk van annak sajnos bőven műfaji oka, hogy miért ilyen szegényes a kínálat a "kitette" típusú krimikből. Az egyik legbonyolultabb zsánerről beszélünk, ami erős cselekmény-orientáltsága miatt alapos tervezést igényel, ha valaki egy ilyen történet megírására adja a fejét. Ráadásul a zsáner pár évtizeddel ezelőtt már kiélte aranykorát és nehéz igazán újat alkotni a műfajon belül - főleg Agatha Christie után.

Ilyenkor adja magát persze, hogy valamilyen, a zsánert alapjain felforgató és megújító gondolattal kell előrukkolnunk. Igen ám, csak ahogy említettem, egy decens krimit is piszok nehéz megírni, nem hogy egy olyat, ami megreformálja a műfajt. A Tőrbe ejtve viszont ezt az utat választja és habár tele van az eredeti "ki tette" típusú krimikre jellemző sajátosságokkal, sikerült neki egyaránt kisebb és nagyobb zsánerelemeket a feje tetejére állítani, ami miatt egy friss, egyedi alkotás kerül a terítékünkre. Mind a próbálkozás, mind a kivitelezés szempontjából jár tehát az óriási pacsi Johnsonnak.

Egy korábbi cikkemben említettem, milyen lehetőségeink vannak, ha szeretnénk megújítani egy-egy zsánert. A Tőrbe ejtve ezek közül leginkább a burleszk, vagyis a paródia vonalat, valamint a demitologizálást használja.

Az első, vagyis a humor piszok jól működik, tud saját magán röhögni a megfelelő pillanatokban (erről még később), kifigurázza szinte az összes, a zsánerre jellemző archetípust (habár komornyik itt nincs), különösen a nyomozó és az őt segítő rendőrök karakterét. Jó példa erre a krimikből ismerős nagyszabású, összegző jelenet, amikor is a detektív felfed mindent és összegzi a megoldást a vendégeknek - spoilerek nélkül ez a jelenet is ki van figurázva elég rendesen.

A másik, már erősebb dekonstrukciót szolgáló pillanat nagyjából fél óra után jön el... és mivel spoilermentes kritikáról van szó, ezért nem is beszélhetek róla többet. Legyen elég annyi, hogy az efféle filmekből ismerős hagyományos, jól ismert formulának egy egészen új arcát mutatja be nekünk a Tőrbe ejtve. Az így felvázolt szituáció pedig egészen más karakterdinamikákat és kapcsolódási pontokat nyújt a néző számára, ez pedig a hardcore, "Én már a főcím alatt kitaláltam a gyilkost!" kaliberű rajongóknak és "bűntényszűz" detektíveknek egyaránt szórakoztató élményt nyújt.

Ami szerintem fontos kérdés, főleg a műfaj szerelmeseinek, hogy hogyan kezeli a misztikumot a film? Megfelelő-e az az információ adagolás, ami egy krimi esetében kulcsfontosságú? Itt megint csak a zsáner komplikáltságából adódó gondokkal állunk szemben: ha ugyanis túl sokat árulunk el a nézőnek, akkor idő előtt kitalál majd mindent (ami ebben a zsánerben felér egy öngyilkossággal), ha pedig túl keveset, akkor a film végén átverve érezzük magunkat - mondván ezt esélyünk se lett volna kitalálni. Szerencsére a Tőrbe ejtve ezt az egyébként igen csak magas lécet is megugorja. És habár akadnak olyan részei a nagy titoknak és megfejtésnek, amiket kilométerekről lehet látni, viszont mindenkinek okozhat jó pár kellemes "Ó!" pillanatot a sztori végén. Úgyhogy igen, a felfedezés adta öröm és szórakozás abszolút garantált - de erről mások is gondoskodnak.

Tíz kicsi... indián?

Ismét csak in medias res: a színészeken egytől egyig érződik, hogy marha jól szórakoztak a forgatáson. Piszkosul élik a szerepüket, bújjanak bármelyik önző, fennhéjázó, marakodó családtag - vagy épp a flúgos nyomozó bőrébe. Daniel Craig sziporkázik a kissé kretén Benoit Blanc szerepében, aki habár rafinált a maga módján, de minden mozdulatán érződik, hogy eljárt már az idő a hozzá hasonló nyomozók felett - ő viszont még utolsó bástyaként próbál helytállni. Zseniális szövegei vannak (a fánkos hasonlat és monológ gyanúsan szanaszét lesz mémelve a következő pár hónapban),  amiket ráadásul haláli akcentussal ad elő Craig. Maximálisan megérdemelte a Golden Globe jelölést és ha nem lenne ennyire zsúfolt mindkét férfi kategória idén, az Oscarért is simán indulhatna.

Blanc karakterén és jelenetein érződik egyébként leginkább a zsáner kiparodizálása és felforgatása, de ezt a forgatókönyv olyan eleganciával és szórakoztató humorral teszi, hogy szerencsére sem a Poirot, sem a Columbo, sem a Sherlock rajongók nem fogják meggyalázva érezni a gyerekkorukat.

Tényleg mindenki egyszerre pokolian vicces és némi túlzással "ördögien gonosz" a família tagjai közül, de akivel több időt töltünk el és fel tud érni Craig zsenialitásához mind karakter, mind alakítás szempontjából, az a  szerepéért szintén Golden Globe-ra jelölt Ana de Armas. A hölgy röppályája nyílegyenesen tart felfelé, a Szárnyas fejvadász 2049 után és a következő Bond film előtt ezt most vastagon, duplán is aláhúzza.

Marta szerepében talán az egyetlen igazán kedvelhető karaktert hozza, akivel ráadásul ezúttal húzott Johnson egy egészen új, "megbízhatató narrátort" is a megszokott "megbízhatatlannal" szemben. Ráadásul ezt egy olyan röhejes eszközzel biztosította be, ami nettó baromságnak tűnhet majd, de a néző szempontjából kulcsfontosságú, hogy tudja: ami történik a filmvásznon, az a színtiszta igazság és nem kamu. Itt már talán túl mélyre is vágok spoilereket illetően, a lényeg, hogy a karakter és a narratíva megkövetelt valami ilyesmit, hogy mi egy újszerű élménnyel gazdagodhassunk.

A családi perpatvar közepette tehát a röhejes intrika garantált (Chris Evans nemcsak az előzetesben, de az egész film alatt viszi a show-t a jeleneteiben), továbbá előkerül egy kis politikai csipkelődés is, amitől bevallom, féltem az előzetes kritikák alapján. Nos, mindenki megnyugtatásul: tényleg csak pár poénról van szó, a film nem próbál semmiféle agendát letolni a torkunkon, mindkét oldal képviselői kapnak pár kőkemény beszólást, szóval ez ne tántorítson el senkit a mozitól. Talán a legjobb analógia, hogy kicsit a karácsonyi ebédek hangulatát idézték ezek a képsorok.

Csíny letudva

Nehéz erről a filmről többet írnom igazából, hiszen eddig is csak rébuszokban beszélhettem a cselekményről és a karakterekről egyaránt. Mint az eddigre már feltűnhetett, szinte csak szuperlatívuszokban beszéltem és tényleg gondot okoz negatívumokat említeni. Persze, egy-egy nyom és szál talán könnyebben értelmezhető és kitalálható, valamint a film felétől a család egészen sok tagja eléggé kispadra lett ültetve - noha ez a narratíva szempontjából eléggé alapos indoklást kap, szóval ez se az a tipikus negatívum. Inkább csak el tudom képzelni, hogy zavaró lehet pár embernek.

Illetve ami talán a legfontosabb: a nap, és a film végén ez még mindig egy "ki tette?" típusú krimi. Persze, Rian Johnson jó pár újdonságot és üde színfoltot vitt a zsánerbe, valamint rögtön az elején kiborítja a bilit, de azért óriási csodákat se várjunk a filmtől...

...csak egy zseniálisan megírt, vicces és szórakoztató karaktereket felvonultató, kellően friss, egyedi és eredeti történetet, amiben nem hiszem, hogy egy deka CGI-t is használtak volna. Úgyhogy csupán két dolgot szeretnék kérni a kritika végén: ne spoilerezzétek el a filmet egymásnak, valamint menjetek moziba és támogassátok ezt az alkotást. Hogy még sokszor láthassuk Benoit Blanc karakterét több ilyen krimiben is.

Tőrbe ejtve

Kinek Ajánljuk
  • Hardcore krimi rajongóknak...
  • ...és a műfajtól eddig ódzkodóknak egyaránt
  • Ana de Armas szerelmeseinek
  • Daniel Craig szerelmeseinek
  • Akik valami kis volumenű, új, eredeti ötletre vágynak
  • (Vagy akik csak szeretnék látni a káromkodó Amerika Kapitányt)
Kinek Nem
  • Tényleg fogalmam sincs mit írhatnék ide, menjetek moziba

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.