Hirdetés

Jude Law a tökéletes Dumbledore

|

Legalábbis Eddie Redmayne szerint.

Hirdetés

Talán nem túlzás azt állítani, hogy a Legendás állatok: Grindelwald bűntettei 2018 egyik leginkább várt filmje, hiszen az első rész is kellemesre sikeredett és a szuperhősök temérdek világ és városmegmentése közepette jól tud esni, hogy ismét elmerülhetünk J.K. Rowling varázslatos világában. Emellett a várakozásokban nem kis részt közrejátszik a világ legnagyobb mágusának, Albus Dumbledore-nak a fiatalkori énje, akit Jude Law formál meg. Maga a rendező, David Yates is nyilatkozott arról, hogy öröm volt Law-val dolgoznia, ahogy a színész is taglalta nem rég, hogy nem volt olyan nehéz dolga, miután Rowlinggal átbeszélték a délutánt a karakterét illetően. Most pedig színészkollégája áradozott a színészről.

Hirdetés

A Legendás állatok-széria abszolút főszerepét, Göthius Artemis Fido Salmandert alakító Eddie Redmayne-től pedig nem feltétlenül érezzük kényszeredettnek a dícsérő szavakat, hiszen az Oscar-díjas színész köztudottan hihetetlen lelkes tud lenni, és Law-t valamint a tehetségét illetően mi sem kételkedtünk eddig sem.

Beszélgettünk arról Jo-val [Rowling], hogy milyen kapcsolatban is voltkorábban Göethe és Dumbledore, hiszen volt erre utalás korábban. Amikor Jude-ot - akit már jó ideje ismerek - kiválasztották a szerepre, úgy éreztem, hogy ez nem csak egy szerep a számára, hanem valami lényegesen több annál. Súlyt adott Dumbledore-nak, persze nem a szó fizikai értelmében [nevet]. Amint megérkezett a forgatásra, tökéletes volt, a szó szoros értelemben.

A film egyik érdekes momentuma mindenképpen Dumbledore és Göethe kapcsolata lesz, hiszen annak ellenére, hogy a készítők már korábban is kijelentették, hogy még nem azt a kiforrott, megfontolt Dumbledore-t látjuk majd, akit Harry Potter történetén keresztül megismertünk. Már itt is megnyilvánul az a tulajdonsága, amit az ellenségei oly sokszor a szemére vetettek: hogy olyanoknak is esélyt ad, akik a közvélemény szerint nem szolgálnának rá. Az eddigi információk szerint látni fogjuk Dumbledore és Grindelwald mellett Göethe és egykori szerelme, Leta Lestrange, valamint egy bizonyos Sebastiannak a fiatalkori megfelelőjét, így vélhetően megtudhatjuk azt is, hogy Göethe-t pontosan miért is csapták ki a Roxfortból, és Dumbledore miként is kelt a fiú védelmére.

Ezzel együtt a filmnek némileg szüksége van a pozitív sajtóra, hiszen a Grindelwaldot alakító Johnny Depp magánéleti botránya és a rajongók hisztije (mert ezt nem lehet szebb szóval jellemezni),miszerint távolítsák el és cseréljék le a színészt igencsak beárnyékolta a produkciót. Viszont vélhetően mire elérkezik a november 16.-ai bemutató napja, addigra ezek a sötét fellegek is elszállnak és arról is megbizonyosodhatunk, hogy Jude Law valóban tökéletes utódja - avagy elődje -  a karaktert korábban megformáló Richard Harrisnek és Michael Gambonnak. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.