Hirdetés

A Liza, a rókatündér sztárja is szerepel a Legendás állatok 2-ben

|

Nem, nem Balsai Móniról van szó.

Hirdetés

Habár a Legendás állatok és megfigyelésük folytatását már július közepe óta forgatják és szivárognak ki infók a forgatási helyszínekről, úgy fest még mindig nem talált minden szerep gazdára és még akadnak új csatlakozók. Most például az elmúlt évek egyik legeredetibb magyar filmjének az egyik szereplője.

Hirdetés

A Deadline értesülései szerint ugyanis a dán-japán származású David Sakurai is a stábot erősíti, mint a főgonosz, Gellert Grindelwald egyik hűséges, odaadó követője, Krall. Az még nem köztudott, hogy Sakurai már elkezdte-e a felvételeket, vagy mennyi ideig marad a stábbal.

A színészt a hazai közönség leginkább a Liza, a rókatündér japán táncdalénekes szellemeként zárhatta a szívébe, aki többek között fülbemászó slágerekkel kísértette Balsai Móni címszereplőjét. Emellett szerepelt a szintén remek Eltűnés sorrendjében című fekete komédiában Stellan Skarsgard és Bruno Ganz oldalán, valamint a Netflix és a Marvel Iron Fist-jében. A színész szerződtetése tovább erősíti az igencsak nemzetközi stábot, amelyben az angol és amerikai színészek mellett bőségesen akadnak csatlakozók Izlandról is, mint például Ólafur Darri Ólafsson, akinek szintén nem ismeretlen a magyar filmipar, mivel a Dragomán György könyve nyomán készült A fehér királyban is játszott (amelyben mellesleg a Harry Potter-filmek Petunia nénije, Fiona Shaw is feltűnt).

Maga az egyelőre cím nélküli Legendás állatok és megfigyelésük 2 nem sokkal az első rész után veszi fel a fonalat, 1927-ben, amikor is Gellert Grindelwald (Johnny Depp) megszökik a fogságából (ehhez vélhetően lesz köze Sakurai figurájának), és Grindelwald terveinek megakadályozásában annak egykori barátja és ellenfele, a Roxfort átváltoztatástan tanára, Albus Dumbledore (Jude Law) próbálja útját állni, amelyben egykori tanítványa, Göethe Salmander (Eddie Redmayne) segítségét kéri, aki leleplezte a fekete mágus ténykedéseit. Ehhez még bekapcsolódnak a new york-i kalandból a Goldstein-testvérek, Tina és Queenie (Katherine Waterston és Alison Sudol), valamint magnix barátjuk, Jacob Kowalski (Dan Fogler) is és az obskuráló Credence Barbone (Ezra Miller) is valahogy tiszteletét teszi.

A bemutató 2018 november 16.-án lesz esedékes, ezúttal is David Yates rendezésében és J.K. Rowling tollából, aki már gőzerővel dolgozik a harmadik rész forgatókönyvén, hiszen az 5 részes sorozatnál - akárcsak a Harry Potter-ek esetében - rendkívül fontos a folytonosság.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.