Hirdetés

Már idén elkezdhetik forgatni A feláldozhatók 4-et

|

Randy Couture nyilatkozott, de persze semmi nincsen kőbe vésve.

Hirdetés

A 2010-es év egyik legjobban várt mozis eseménye volt sokak számára a The Expendables - A feláldozhatók című akciófilm, amelyben egy halom akciósztár összegyűlt, hogy elporolja néhány gonosztevő hátsó fertályát. Ennek aztán gyors iramban készült kettő folytatása és alapvetően egy harmadik is készülne, viszont ennek a szándéka már egy ideje csak a levegőben lóg. A filmek egyik visszatérő szereplője, Randy Couture most azonban nyilatkozott egy érdekeset a projekttel kapcsolatban. 

Hirdetés

Couture a The Jenna Ben Show-ban beszélt erről a témáról és ott tárta fel azt is, hogy bár a forgatókönyv megvolt a negyedik filmhez, de egy idő után azt kikukázták és újat kell írni (ez pedig elvileg folyamatban van). 

(...) Nemrég azt hallottam az ügynökömtől, hogy dolgoznak a The Expandables negyedik részének forgatókönyvén és hogy úgy tervezik, idén ősszel kezdik el forgatni. Magát a szkriptet még nem láttam. 

A színész arról is beszélt, hogy micsoda élmény volt együtt forgatni ezekkel az emberekkel: nagyon sokat tanultak egymástól és jókat szórakoztak. 

Mindeközben felmerül persze az is, hogy mennyire van szükségünk erre a filmre és mi újat tudna még mutatni a műfajban. A számok sem feltétlen arra utalnak, hogy mindenképpen ragaszkodni kellene egy negyedik filmhez: az első két rész egész szépen teljesített  - az első 274 milliót, a második 305 milliót keresett globálisan) - a harmadik azonban már alulmaradt a maga 206 milliójával. Mondjuk ehhez hozzá kell venni azt, hogy a film idejekorán kiszivárgott és felkerült a világhálóra, befészkelve magát mindenféle letöltőoldalra. Mégis, ezek után inkább sanszos, hogy vagy egy bombabiztos koncepcióval kell jelentkezni, vagy inkább visszavonulót fújni és emelt fővel távozni. 

A The Expandables-filmekben olyan sztárok szerepeltek, mint Sylvester Stallone, Jason Statham, Mickey Rourke, Jean-Claude Van Damme, Chuck Norris, Terry Crews, Arnold Schwarzenegger, Bruce Willis, Harrison Ford, Wesley Snipes, Eric Roberts, valamint Dolph Lundgren és Jet Li. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.