Hirdetés

Már írója is van a Drago spinoffnak

|

A franchise rendületlenül tör előre.

Hirdetés

2006-ban, amikor legördült a Rocky Balboa című film stáblistája, akkor joggal hihettük azt, hogy ennyi volt, Stallone szögre akasztotta a kesztyűt, búcsút intett egy szériának, amit sokan és nagyon szerettünk. Többé-kevésbé így is történt egészen addig, amíg Ryan Coogler el nem készítette a Creed-et, amiben Rocky karaktere mellékszereplővé nemesült és egykori ellenfele, Apollo Creed fiára koncentrált. Miután pedig ez is fialt egy folytatást, bejelentették egy újabb leágazását a szériának. 

Hirdetés

A The Wrap értestülései szerint ugyanis az MGM-nél már forgatókönyvírót is találtak a feladatra, mégpedig Robert Lawton-t, aki a Sex & Sushi című filmet tette le az asztalra rendezőként. Ezen kívül sok érdemi információ nincsen a projektet illetően, épp csak annyi, hogy feltételezhetően a film mind Ivan Drago-ra (Dolph Lundgren), mind pedig a fiára, Viktor Drago-ra (Florian Munteanu) is fog koncentrálni. Hogy milyen módon, milyen sztorit fog köré írni Lawton, arról egyelőre nincsen hír. 

Maga az ötlet egyébként azért is tűnik izgalmasnak, mert Dolph Lundgren ugyan több filmet is vitt már főszereplőként, ám többségük B-kategóriás akciófilm volt és eddig nem nemigen volt lehetősége arra, hogy egy A-kategóriás mozifilmet vigyen a hátán. Erre remélhetőleg sor kerül most, mert színészi rátermettségét, vitathatatlan karizmáját és intenzív jelenlétét bizonyította már a Creed második etapjában. Még akkor is, ha a tárgyalt filmben az alkotók még inkább kihasználhatták volna őt, mint színészt és a karakterében benne lévő lehetőséget. Drago karaktere az 1985-ben bemutatott Rocky negyedik részében szerepelt először, karakteréből pedig egy árnyalattal többet is láthattunk a tavaly elkészült negyedik film bővített, rendezői változatában. 

Mindeközben a Creed harmadik része idén, november 23-án fog mozikba kerülni Michael B. Jordan főszereplésével és a színésszel a rendezői székben. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.