Hirdetés

Megjelenési dátumot kapott a Netflix Dragon’s Dogma animéje

|

A Capcom fejlesztőinek szerepjátéka hamarosan streamingre költözik.

Hirdetés

A japán kiadó és fejlesztőstúdió, a Capcom 2012-ben adta ki a Dragon's Dogma c. szerepjátékát, ami egyben akciójátékos, hack 'n' slash sajátosságokkal is bírt. Akkortájt hangos sikerben ugyan nem részesült a program, ám az évek múlásával, főleg különleges és egyedi játékmechanikái miatt, kifejezetten nagy és lelkes rajongótáborra tett szert a Dragon's Dogma. Egyre inkább lógott már a levegőben egy esetleges második rész bejelentése, ami továbbra is várat magára ugyan, ám a Netflix tavalyi bejelentésének hála új szikra lobbant a cím körül.

Hirdetés

A streaming óriás a Dragon's Dogma anime adaptációján dolgozik már egy ideje, most pedig arra is fény derült, hogy a három stúdió által fejlesztett széria szeptember 17-én érkezik meg a Netflix platformjára. A széria egy közvetlen feldolgozás lesz, ami a játék történetéhez is hasonlóan Ethan, egy a halálból visszahozott Arisen történetét meséli el, aki bosszút esküdött, hogy leküzdi a sárkányt, aki megfosztotta szívétől - és fokozatosan elillanó emberségétől.

A Netflix korábban bizonyította már, hogy jó érzékkel nyúl a hasonló animációs szériákhoz, hiszen a legendás Castlevania játékok alapján készült anime is óriási sikert aratott. A sorozaton dolgozó Adi Shankar közreműködésével a cég jelenleg több hasonló játékadaptáción is dolgozik, úgy mint az Assassin's Creed vagy a Devil May Cry.

Ti játszottatok a Dragon's Dogmával?

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.