Hirdetés

Mely 2012-es filmek kaphatnak folytatást?

|

A THR összehozott egy felettébb érdekes listát, melyben összeszedték azokat a 2012-ben megjelent (vagy megjelenő) filmeket, amik biztosan folytatással jelentkeznek a jövőben.

Hirdetés

UNIVERSAL:

* Hófehér és a vadász 2: A stúdió mindenképpen szeretne folytatást látni a tervezetből, hiszen remek eladási adatokat tud felmutatni, ráadásul Kristen Stewart is vissza szeretne térni. A rendező lehetséges, hogy más lesz, hiszen Rupert Sanders megcsalta feleségét Kristen-nel, ezért nem lenne épp üdítő együtt dolgozniuk.

* Ted 2: Seth MacFarlane még az idei Comic-Conon jelentette be, hogy szívesen elkészítené a folytatást, ami megalapozott, hiszen a kb. 65 milliós büdzséből 280-at hozott és sok helyen még be se mutatták. Blockbuster van születőben? (A Ted magyar bemutatója: augusztus 23)

* Amerikai Pite 5: Az Amerikai Pite: A találkozó író-rendező párosa Jon Hurwitz és Hayden Schlossberg készítheti el.

* A Bourne-hagyaték 2: Ha a film sikeres lesz, akkor jöhet a folytatás, amiben már Jeremy Renner és Matt Damon együtt akciózhatnának. Közhelynek hangozhat, de minden a bevételeken múlik. (A Bourne-hagyaték magyar bemutatója: szeptember 6)

FOX:

* Prometheus 2: Ridley Scott alapvetően trilógiában gondolkodott, mikor elhatározta, hogy elmeséli az Alien-filmek előzményét, de Damon Lindelof valószínűleg nem fog visszatérni írói poszton, amivel talán jobban is járunk. Michael Fassbender és Noomi Rapace továbbra is a fedélzeten van, valamikor 2014-15-ben jöhet a folytatás.

SONY:

* A csodálatos Pókember 2: Egyértelmű a folytatás, hiszen a kritikusok sem ódzkodtak a filmtől és a nézőknek is tetszett, szépen termeltek a mozik is a stúdiónak. Egyedül abból adódhat gond, hogy Marc Webb rendező úr tartozik még egy filmmel a Fox-nak. A stúdió felajánlotta neki, hogy ha két filmet készít nekik, akkor elvállalhatja A csodálatos Pókember folytatásának rendezését is, de Webb még nem döntött.

* Sötét zsaruk 4: A Sony szerint a film remekül profitált (tényleg?!) és remek alapot képezett egy új trilógiához. A következő fejezet lehetősége fenn áll...

* Az emlékmás 2: Úgy híreltt, hogy ha a film sikeres lesz, rábólintanak a folytatásra, de időközben befutottak az első hétvége eredményei és hatalmas bukta a remake. Vajon így is mehet a zöld lámpa? (Az emlékmás hazai bemutatója: augusztus 16)

* 21 Jump Street - A kopasz osztag 2: Nagy siker, elismerés, poénos vígjáték, kellemes meglepetés... ezekkel a szavakkal illették a 21 Jump Street mozit, melyben Channing Tatum és Jonah Hill komédiázhatott, a folytatás már betervezve, a forgatás 2013 elején kezdődhet.

DISNEY:

* Bosszúállók 2: Az év egyik legsikeresebb és élvezetesebb filmje egyértelműen megkapja második fejezetét valamikor 2015-ben, addig is jön a Vasember 3, a Thor 2, az Amerika kapitány 2, az Ant-Man és a Guardians of the Galaxy. Whedon még gondolkozik rajta, hogy visszacsücsüljön-e a rendezői székbe.

* Merida, a bátor 2: nem is igazán a Pixar, sokkal inkább a Disney erőlteti a folytatást, annak ellenére is, hogy a mese közepes értékeléseket kapott és sok kritikus úgy érvelt, hogy kiveszett belőle a Pixar egyedisége. A folytatás ennek ellenére tervben van, amit a film befejezése sem gátol.

WARNER BROS:

* Magic Mike 2: Immáron hivatalos, hogy Channing Tatum és társai tovább mutogathatják fedetlen, kidolgozott testüket a hölgynézőknek, hiszen a stúdió bizalmat szavazott egy második résznek és még Steven Soderbergh is visszatérhet direktorként. (A Magic Mike hazai bemutatója: augusztus 9)

PARAMOUNT:

* Jack Reacher 2: A stúdió reménykedik benne, hogy a Tom Cruise nevével fémjelzett Jack Reacher olyan blockbusterré válik, mint a Mission: Impossible. (A Jack Reacher hazai bemutatója: 2013. január 3)

Oldalak: 1 2

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.