Hirdetés

Miben lesz más az idős Terminátor az új filmben?

|

Kicsit más szögből is megvizsgálják a Terminátor öregedését, mint a Genisysben.

Hirdetés

A The Hollywood Reporterrel folytatott beszélgetés során az új Terminátor film rendezője, Tim Miller (Deadpool) és James Cameron producer elárulták, hogy miben lesz más Arnold Schwarzenegger idős Terminátora a 2019-es filmben, mint amit a 2015-ös Genisysben láthattunk.

Hirdetés

Először Cameron azzal kezdte, hogy nem kell túl nagy feneket keríteni Schwarzenegger korának, mert már az előző filmekben is megtalálható rá a magyarázat.

"Szükségtelen ezt megkerülnünk. Az benne a szép, hogy ő egy cyborg. Amiből az "org" az organizmust takarja, ami a külsejére értendő. Reese azt mondja az első filmben, hogy: 'Izzadnak. Rossz a lehelletük.' Ennek az az oka, hogy beépülésre tervezték őket, és a bőrük az alattuk lévő fémvázra tapad rá. Ez a bőr öregszik, ami azt jelenti, hogy az a Terminátor, aki a filmben lesz már jó régóta működésben van. Viszont ez minden, amit a történetről mondani szeretnék."

Ez olyan sokban azért nem különbözik attól, amit az előző részben láttunk, viszont Tim Miller egy roppant érdekes dologgal egészítette ki Cameron szavait:

"Nem beszéltem még erről Arnolddal, szóval bajba kerülhetek, de mivel ő benne volt az összes filmben -nem úgy, mint Linda- szerintem oka kell annak lennie, hogy most más legyen. Azokat a sci-fiket és karaktereket szeretem, amelyek földhöz kötöttek. Amit Jim mondott arról, hogy a külső öregszik, de a belső nem, hát ez nem teljesen lesz így, mert az elméje, az érzései és az intellektusa fejlődni fog. Ezek olyan gépek, amelyek tanulnak. Itt tudjuk megmutatni a különbséget ez alkalommal. Még a 'Genisysben' is -be kéne fognom- egy kissé felcsicsázott verzióját láttuk az idős Terminátornak. Szerintem nem kellene rejtegetnünk a korát és pontosan ezzel tehetjük érdekessé és frissé a rajongók számára."

Tehát ahelyett, hogy Arnold egyenesen a konditeremből lépne a kamerák elé az idősebb Terminátoron valóban meg fog látszani a kor és azok a csaták, amelyeket élete során megvívott. Az új film csak a sorozat első és második részét veszi majd számításba, amelyeken még Cameron dolgozott rendezőként.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.