"Ez egy olyan film aminek nagyon szerettük volna a létrejöttét, tényleg fontos volt Josh (Trank) és az én számomra is. Szerencsések vagyunk, hogy egy olyan stúdió állt mögöttünk akik nyitottak voltak az ötleteinkre és támogatták a változtatásainkat. Így valami igazán nagyszerűt alkothattunk."
Johnny Storm a képregényekben és a filmekben egyaránt egy fehér karakter volt, éppen ezért nem kis felháborodást váltott ki jó néhány rajngóból amikor kiderült, hogy a színes bőrű Jordan fogja alakítani a szuperhőst. Rengeteg támadás érte emiatt, de lassacskán leülepedett a vihar és még az előző Fáklya, Chris Evans is a támogatását fejezte ki, így nem is nagyon maradt más hátra mint kivárni, hogy vajon az első előzetesen miként fest majd a csapat oldalán.
Michael B. Jordan neve már hónapokkal a szereposztás hivatalos bejelentése előtt szóba került Johnny Storm/Fáklya kapcsán, de a színész most elismerte, hogy valójában ő még ennél is korábban elkezdett a szerepre gyakorolni.
"Már majdnem két és fél éve készültem arra, hogy eljátszam ezt a karaktert. Szóval amikor az emberek arról kérdezősködnek, hogy milyen érzés a bőrében lenni, azt válaszolom, hogy "Hát tudod, elég jól érzem magam benne."
A színész arról is beszélt, hogy már gyerekkorában is nagy képregény rajongó volt, éppen ezért hatalmas dolog számára, hogy eljátszhatja Johhny Stormot.
"Imádtam a képregényeket. A japán animációkat, a rajzfilmeket. Úgyhogy az, hogy egy olyan karaktert alakíthatok akiről mindig is fantáziáltam, és akivé mindig is válni szerettem volna... hogy ilyen erőim legyen és hasonló... és persze, hogy a Marvel család részese legyek, hatalmas dolog számomra. Oda vagyok érte."
Ezen kívül azt is bevallotta, hogy a jelmez nem pont olyan amilyennek várta.
"Felvettem és, Hé, ez sokkal szűkebb mint gondoltam."
A Fantasztikus négyes 2015 augusztus 7.-én érkezik a mozikba Josh Trank rendezésében, főbb szerepekben Michael B. Jordan, Miles Teller, Kate Mara, Jamie Bell, Toby Kebbell, Tim Blake Nelson és Reg E. Cathey.