Hirdetés

Miért nem rendezte meg Sam Raimi a World of Warcraftot?

|

Sam Raimi végre a világ elé tárta, miért is hagyta ott a World of Warcraft, valamint a Pókember 4 rendezését.

Hirdetés

 


Már többé nem vagy a World of Warcraft film része, és most már Duncan Jones a rendező.

Sam Raimi: Szerettem a Hold című filmjét, és szerintem ő egy meglehetősen tehetséges rendező. Fogadni mertem volna, ha valaki jól kitudná vitelezni a koncepciót, az ő lenne.

Mi volt a legnagyobb akadály a film folyamán?

Sam Raimi: Robert Rodat dolgozott a forgatókönyvön és ez nagyon sok időt vett igénybe. Szerintem egy kicsit türelmetlenné váltak a Legendary vállalatnál. A lényeg az, hogy a történet ennél jóval komplikáltabb, szóval had ugorjak vissza az időben egy kicsikét. Először is, azt kérdezték, hogy szeretném-e megcsinálni, és én erre azt mondtam "Igen, szeretem a World of Warcraftot, és nagyon jól nézne ki a vásznon". Szóval elolvastam a forgatókönyvet, amit a Warcraft szerkesztői írtak, de nekem valahogy nem tetszett. Elhatároztam, hogy szeretném megírni a saját sztorimat Robert-el, szóval ezt az ötletet felvetettük a Legendary-nél ahol elfogadták a felvetést , majd a Blizzardnál is, azonban ott már voltak kikötések, de belementek. Ezek után Robert elkezdett dolgozni a forgatókönyvel, de csak később jöttünk rá, hogy Blizzard-nak vétójoga van, és ezzel élve nem fogadták el a forgatókönyvünket. A kikötésekre hivatkozva mondták, hogy " Nem egyezünk bele ebbe a koncepcióba, és szeretnénk ha kicsit más irányba valósulna meg az egész". Szóval miután ezzel töltöttünk kilenc hónapot, újból el kellett kezdenünk az egészet előlről. Robert neki is ugrott, de mind hiába, ugyanis a Blizzardnak elfogyott a türelme. Őszintén, szerintem itt azon volt a hangsúly, hogy nem volt semmilyen együttműködés, mivel nem mondták el, hogy már rég megvétózták az első forgatókönyvet. Miért hagytak minket dolgozni, ha nem is tetszett nekik? Féltek elmondani nekem?


Remélem elég idő eltelt ahhoz, hogy kényelmesen beszélgethessünk a Pókember 4-ről, ami már éppen készülőben volt. Már a casting is megvolt, mégis nem sokkal rá abba maradt minden. Miért?

Sam Raimi:  Az volt a legbarátságosabb, és drámamentesebb feloszlás. Egyszerű, már megvolt a történet menete de úgy éreztem, hogy nem vagyok azon a szinten, hogy megrendezhessem rendesen. Nagyon levoltam törve a Pókember 3 után, és szerettem volna ezt kiküszöbölni egy Pókember 4 megalkotásával, hogy a csúcson hagyjam abba, hogy megrendezzem a legjobb Pókember részt. Végül nem lettem időben kész a forgatókönyv megírásával, de ez persze az én hibám volt nagy részben. Közöltem a Sony-val, hogy "Nem akarom megrendezni a filmet ami több mint tökéletes, és szerintem le kéne állnunk. Folytassátok a reboot-al, amit már amúgy is terveztetek". A Sony alelnöke azt mondta " Köszönöm. Nagyon szépen köszönöm, hogy nem vesztegetted el a stúdió pénzét, és méltányolom a döntésed". A legjobb időszakban váltunk el. Mind a ketten örömöt akartunk szerezni a fanatikusoknak, és pozitívumot mind a Pókember, mind a Sony Stúdió nevének.

Oldalak: 1 2

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.