Bő másfél hónapja attól volt hangos a sajtó a Fekete Párduc premierjét megelőzően, hogy a film értékelését meghackelő DC fanatikusok ellenében néhány DC rajongó mozijegyekre kért adományokat, hogy a nehéz sorsú, fekete diákokat elvihessék a Marvel filmjére, ebbe az akcióba pedig később országszerte bekapcsolódtak hírességek, mint például az Oscar-díjas Octavia Spencer is. Most a Kszi, Simon kapcsán is hasonló módon fognak össze a hírességek Amerika szerte, és ehhez már különösebb botrány sem kellett. Talán új divat, avagy társadalmi szerepvállalás van kialakulóban a fontosabb filmeket illetően?
A meleg fiú coming outjáról szóló coming of age mozi (coming out of age?!) remekül szerepelt a kritikusoknál. akik szerint "modern klasszikus a ma generációja számára" és a közönség értékelése is a lehető legmagasabb volt, viszont érthető okokból egy ilyen szolid, 17 millió dolláros költségvetésű film nem vetekedhet a több százmillió dolláros költségvetésű (és ugyanennyi marketinggel) rendelkező blockbusterekkel. Teljesen természetes, hogy a meleg hírességek jó része összefogott és vasárnap délutánra, országszerte mozitermeket béreltek ki. A sort Matt Bomer (A nagy svindli, Magic Mike) nyitotta, aki szülővárosában, a texasi Springsben bérelt ki mozitermet, az Instagramon pedig meghirdette az eseményt. A filmet akárki megnézheti ingyen, csak a vetítés napján (március 25.-én vasárnap) személyesen kell átvennie a jegyét a mozi pénztárnál, tehát célszerű korán ott lenni.
A kampányba természetesen Neil Patrick Harris sem maradt ki, ő a saját szülővárosában, Albuquerque-ben bérelt ki a férjével egy mozitermet vasárnapra, de Harrishez hasonlóan Kristen Bell is el volt ragadtatva a filmtől és ő is kivette a részét a vasárnapi mozizásból, ő Mineapolisban bérelt ki egy egész mozit. A kampányból még híresebb LMBTQ youtube-erek is kivették a részüket, akárcsak a film rendezője, Greg Berlanti is.
A vallásos családban nevelkedő Bomer annak idején rettentő nehezen bújt elő (hivatalosan is csak 6 éve), így érthető, hogy fontosnak tartja a coming outot és a premier után kifejezte háláját.
Mérhetetlenül örülök, hogy a fiatalok új generációja látni fogja ezt a filmet és szembesül azzal, hogy a szerelem az szerelem.
A filmhatása a közösségi médiában máris mérhető, ugyanis sorra jelenek meg történetek előbújásokról, amelyek megjegyzik, hogy a filmből merítettek erőt ahhoz, hogy barátjaik, családjuk előtt felvállalják magukat. A Kszi, Simonra egyelőre a hazai közönségnek várnia kell, ugyanis június 21.-én, a Jurassic World - A bukott birodalommal esik egybe a bemutatója, amelynek külön érdekessége, hogy a Simont alakító Nick Robinson az előző részben alakította Zachat, a "tűsarkú triatlonista" Bryce Dallas Howard unokaöccsei közül az idősebbet. A film kritikájával viszont már áprilisban jelentkezünk, hogy megbizonyosodjunk arról, valóban annyira jelentőségteljes film mind témáját, mind műfaját illetően, mint amennyire a szakma és a fenti hírességek állítják.