Hirdetés

Nem lesz folytatása a Zsivány Egyesnek

|

Ezeknek a karaktereknek csak egy filmre való történet jutott.

Hirdetés

Valószínűleg senkit sem ér túl nagy meglepetésként, de az első Star Wars spin-offként mozikba kerülő Zsivány Egyes nem fog folytatást kapni a jövőben. Persze, ha úgy vesszük már évekkel ezelőtt elkészült a következő rész, Star Wars IV: Egy új remény címen, talán már hallottatok róla.

Hirdetés

A viccet félre téve, nem lenne teljesen meglepő, ha a Lucasfilm legalább elgondolkodott volna a folytatáson, hiszen a Zsivány Egyesben egy egész lázadó egységre való új karaktert ismerhetünk majd meg, akik között biztosan akadnak szerethető figurák. A mai világban pedig előszeretettel húzódnak a stúdiók az ismerős dolgok nyújtotta biztonságba.

A Lucasfilmet vezető Kathleen Kennedy az Empire Magazinnak azonban világosan elmondta, hogy nem tervezik a Zsivány Egyes folytatását, amit ő viccesen "Zsivány Kettesnek" nevezett. A szavától még akkor sem állna el, ha a film óriási pénzügyi sikernek bizonyul, és lássuk be, erre minden esélye megvan. A vizuális effektekért felelő John Knoll hangsúlyozta, hogy a Zsivány Egyest mindig is önálló filmnek szánták, míg Gareth Edwards rendező kijelentette, hogy a folytatást George Lucas-nak kellene rendeznie, hiszen az az Egy új remény lenne.

Persze ha a történet közvetlenül nem is, egyes karakteri talán mégis kaphatnak folytatást, vagy esetleg előzményt. A Star Wars-történetek sorában a Han Solo spin-off lesz a következő, ami a Zsivány Egyeshez hasonlóan mellékvágányra terelődik a hagyományos Star Wars epizódokhoz képest, és nem elképzelhetetlen, hogy néhány Zsivány Egyeses karakter itt is felbukkanjon benne.

A Zsivány Egyes: Egy Star Wars-történet 2016. december 15-én érkezik a mozikba.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.