Mostanság egyre gyakrabban előkerül a "whitewashing" téma, ami annyit takar, hogy a stúdiók az eladhatóság jegyében inkább fehér bőrszínű színészeket és színésznőket castingolnak olyan karakterek szerepére is, akik az adaptált alapanyagban eredetileg más etnikumúak voltak. A Netflixre különösen rájár a rúd, hiszen elsősorban ezért húzták le a kritikusok csúfosan a nemrégiben bemutatott Iron Fist sorozatot (persze itt már az sem zavarta őket, hogy Danny Rand a képregényekben is fehér volt, na de mindegy).
A Death Note első ízelítőjével fellángolt Sarah Rose online petíciója, ami bojkottálni kívánja a filmet, mondván "nem szabadna csupa fehér színészekből állnia a stábnak, mivel ez szembemegy magával a történet lelkével". A petíció már átlépte a korábban kitűzött 12 ezres célt és ezen cikk írása közben folyamatosan halad az újonnan megjelölt 15 ezres szám felé.
Sok esetben érthető, ha az emberek diverzitást szeretnének és lehetőséget akarnak adni olyanoknak, akik korábban nem kaphattak a rivaldafényből. Ez szép dolog, csakhogy már jócskán átestünk a ló túlsó oldalára. Ismét az Iron Fistet előhúzva, a sorozat méltatlan 17%-al áll a Rotten Tomatoeson, de az oldal szerint a nézők 81%-nak valamiért mégis tetszett a 13 epizódos széria. Félre értés ne essék, nem ez volt a Marvel és a Netflix eddigi legnagyobb dobása, de a feltűnő utálkozás egyértelműen a főszereplő bőrszínének és nem a sorozat minőségének szól. Persze a tehetséges ázsiai származású mellekszereplővel, aki mindemellett egy erős női karaktert játszott (ez már sokszoros kombó!) senki sem törődött.
A kezdeményezés eredendően jó indulatú volt, de mostanra arra a szintre jutottunk, hogy többet árt mint használ ez a túlbuzgóság. Érthető, ha valaki félti rajongása tárgyát, de tudni kell teret adni ahhoz, hogy valami újat mutathasson magából az alapanyag. A Death Note manga megelevenedett már anime, négy (japán) film és egy musical formjában is. Szóval hagy ne kelljen már pontról pontra lemásolni az alapanyagot a sokadik adaptációnál, mondom ezt úgy, hogy az egyik kedvenc történetemről beszélek. Merthogy ez a lényeg, a történet és a karakterek személyisége, nem pedig a külsejük. De ahány ember annyi vélemény, ti hogy látjátok a kérdéskört?