Lassan már több, mint három éve annak, hogy a Ubisoft először hallatott a The Division című videojátékuk filmes adaptációjáról. Ezután egy közel két éves csend honolt a projekt körül, mígnem tavaly bejelentették, hogy a Deadpool második részét, valamint a John Wick-franchise első felvonását is dirigáló David Leitch ülhet majd a rendezői székbe.
Szintén egy újabb esztendőnek kellett eltelnie ahhoz, hogy végre konkrétabb információkat kapjunk a film állapotáról, azonban az idei E3-on a Ubisoft végre megtörte a jeget. Kiderült többek között, hogy a mozi főszerepeit valóban a régóta pletykált Jake Gyllenhaal és Jessica Chastain vállalták magukra, viszont a legnagyobb meglepetést mégsem ez, hanem a projekt netflixes debütálása jelentette.
Bár a film produceri, illetve gyártási feladataiért nem a streamingóriás volt felelős (azokról Gyllenhaal és Chastain produkciós cégei gondoskodtak a produceri teendők mellett), így a Netflix csak a forgalmazásáért fog felelni. Ennek ellenére mégis kissé aggasztó, hogy a Ubisoft a mozivásznak helyett inkább a kisképernyőre szánja a The Division-filmet, hiszen ez már nem az első eset lenne, amikor egy stúdió ilyen módon próbálna megszabadulni a kétes minőséget képviselő portékájától.