A Thomas Dam játékfiguráin alapuló DreamWorks animációs film akkora siker lett 2016-ban, hogy nem lehetett kétséges az újrázás, ami 2020-ban meg is érkezett a Trollok a világ körül képében, ami bár mozis bevételek tekintetében bukás volt, valószínűleg a merchandise-termékek eladásai miatt érdemes volt folytatni. Ennek köszönhetően harmadszorra is visszatér Ágas és Pipacs, és a középpontban újfent a zene fog állni, ám most nem a különféle műfajoké a főszerep.
A fókuszt ezúttal a bandák kapják, Ágasról ugyanis kiderül, hogy egy fiúcsapat, a BroZone tagja volt fiatalon a fivéreivel együtt, azóta viszont nem hallott róluk. Ám amikor Ágas bátyját, Floydot elrabolják a zenei tehetségéért, főhőseink nekivágnak, hogy újra összehozzák a testvéreket és megmentsék Floydot, és természetesen a popslágerek sem maradhatnak ki a képletből.
A Walt Dohrn (Trollok, Trollok a világ körül) rendezésében készült Trollok: Együtt a banda október 26-án kerül a mozikba, de a UIP-Duna Film és a Puliwood együttműködésének köszönhetően a szerencsésebbek egy vetítésen már premier előtt megtekinthetik. 3 darab családi belépő talál gazdára azok között, akik október 24-én, kedden 16:00-ig helyesen válaszolnak az alábbi kérdésre:
Ki a magyar szinkronban Ágas hangja?
a, Miller Zoltán
b, Borbély Richárd
c, Bereczki Zoltán
A helyes megfejtés betűjelét a szada@puliwood.hu-ra várjuk "Trollok" tárggyal. A vetítés 2023. október 25-én, szerdán este lesz egy budapesti moziban. A szerencsésekkel a kezdés pontos időpontját illetően felvesszük a kapcsolatot (kérjük, hogy csak olyan jelentkezzen, aki biztosan el tud menni a vetítésre!). Ha szeretnétek elsők között értesülni a hasonló lehetőségekről, akkor kövessétek a Facebook oldalunkat.