Hirdetés

Otthagyta a filmet a Bad Boys 3 rendezője

|

Joe Carnahan kihátrált a Bad Boys 3 rendezői székéből.

Úgy tűnt, hogy minden jól halad a Bad Boys legújabb része körül, ám néhány hete a stúdió jelentősen eltolta a folytatás premier dátumát és akkor már lehetett sejteni, hogy nincs minden rendben. Ezt bizonyítván most a film élén álló Joe Carnahan dobbantott a rendezői székből, akinek a THR információi szerint nem fért volna bele az idejébe a Bad Boys for Life elkészítése az új menetrend ismeretében.

Hirdetés

A tervek szerint idén ősszel kezdődött volna a forgatás, hogy 2018. novemberére mozikba kerülhessen a film. Reméljük a stúdiónak sikerül minél előbb pótolni a rendező hiányát, hogy ne kelljen tovább csúsztatniuk a projektet.

Ami Carnahant illeti, forgatókönyvírói feladatai mellett továbbra sem fog unatkozni, hiszen ő írja az Uncharted film szkriptjét, valamint az X-Forceban is benne van a keze. Emellett producerként részt vesz egy közelgő akciófilm készítésében, közben egy TV sorozaton is dolgozik, valamint A rajtaütés amerikai remakejét is ő fogja írni és talán még rendezni is. Szóval Carnahant nem kell félteni, de vajon mi lesz így a Bad Boys 3-mal?

Hirdetés
X

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.