Hirdetés

BRÉKING: Lehet, hogy törölték a Z világháború folytatását

|

A stúdió állítólag a költségvetésre hivatkozva hozta meg a döntést.

Hirdetés

A Z világháború folytatása hosszú évekig lógott a levegőben, hiszen a stúdió a 2013-as első rész bevételei láttán ugyan megszavazta neki a bizalmat, de az idő előrehaladtával szinte mindig közbejött valami, ami miatt nem lehetett megkezdeni a zombis film munkálatait. Hol a rendező lépett le, hogy inkább dinoszauruszokkal forgasson, hol pedig a szkript nem volt elég jó a frissen a fedélzetre érkezett David Fincher számára, hol pedig éppen Brad Pitt nem ért rá, mert épp Tarantinoval dolgozott együtt. 

Hirdetés

A megannyi baljós előjel után azonban idén januárban végre egészen bíztató hírek kezdtek szállingózni a projekt háza tájáról, melyben maga a Paramount erősítette meg, hogy részükről mindenképpen szeretnék elkészíteni a második részt, amelynek a forgatási munkálatait valamikor márciusban kezdenék meg. Ennek fényében igazán váratlanul ért minket a The Playlist frissen napvilágot látott beszámolója, amelyben megbízható forrásokra hivatkozva arról esik szó, hogy a Paramount végleg kihúzta a talajt a Z Világháború folytatása alól. 

A döntés mögött természetesen anyagi okok állnak, mivel a stúdió sokallta Fincher költségvetését, még úgy is, hogy a direktor jóval az első rész 190 milliós gyártási költsége alatt tervezte összehozni a filmet. A projekt vesztét állítólag azonban mégsem ez, hanem a Mission: Impossible nemrég bejelentett következő két felvonása okozta, mivel a Paramount a The Playlist forrásai szerint inkább Tom Cruise biztosan megtérülő mozijai mellett tette le a voksát, a korábban is rengeteg problémát felhalmozó zombis projekttel szemben. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.