Hirdetés

Ilyen besorolást kap a Dunkirk

|

Úgy tűnik, hogy Christopher Nolan háborús drámájának vissza kell vennie a vérből és a trágár beszédből.

Hirdetés

Az MPAA a napokban jelentette be, hogy melyik film milyen besorolásban lesz látható a közeljövőben, melyek között ott szerepelt Christopher Nolan Dunkirk-je is. A hírek szerint a Dynamo hadműveletet feldolgozó film PG-13, azaz 13-as korhatáros besorolást kapott, tehát ne számítsunk olyan naturalisztikus ábrázolásokra, mint amilyeneket mondjuk A fegyvertelen katona bizonyos jelenteiben is láthattunk.

Hirdetés

A rendező szerint a Dunkirk három nézőpontból fogja bemutatni a csatát, mégpedig a vízből, a szárazföldről és a levegőből, mely természetesen 1-1 katonákból álló csapat szemszögét fogja tükrözni. Ugyan Nolan filmjeire eddig sem volt jellemző a fröcsögő vér látványa, a témából, az előzetesből, és az egyre világosabbá váló részletekből mégis azt gondoltuk, hogy ezúttal ez alól nem vágja ki magát a direktor úr. Ám úgy tűnik, hogy mégis finomabb képi eszközökkel kell élnie.

2017. július 21-én meglátjuk, hogy mit tudott ebből kihozni.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.