Kicsit még mindig hihetetlen, de ez a pillanat is eljött. Hosszadalmas előkészületek után, a közel egy év forgatást, majd több hónapos utómunkálatokat és várakozást letudván végre megérkezett az HBO következő saját gyártású sorozata, amelyben nem kisebbet vállalt a cég, mint hogy minden idők egyik legsikeresebb és legkedveltebb játékát, az eredetileg PlayStation konzolokra megjelent The Last of Us történetét adaptálják sorozatos formában - a Csernobilos Craig Mazin, és a játékokért felelős Neil Druckmann vezetésével.
A történet egy olyan posztapokaliptikus világban játszódik, amelyben az emberiség a kihalás szélére sodródott egy gombafertőzésnek köszönhetően. A betegség ugyanis bekerülvén a szervezetbe teljesen átveszi az uralmat az emberi agy fölött, és egy zombit fertőzött gyilkológépet csinál a gazdatestből, akinek csak egy feladata van: továbbadni a betegséget harapás útján. A kevés megmaradt ember karanténzónákban próbál meg túlélni, miközben a rendet és a biztonságot a katonaság (FEDRA) tartja fent meglehetősen diktatórikus és brutális módon.
Egy ilyen bostoni zónában tengeti mindennapjait Joel is (Pedro Pascal), akit (nem elárulván a lényeget) megviseltek az évek. Mogorva, magának való, igyekszik nem kialakítani szoros kapcsolatot senkivel sem. Egyedül talán csak testvére, Tommy (Gabriel Luna) áll hozzá igazán közel, ám neki már három hete nyoma veszett a karantén zónán kívül. Hogy megtalálja testvérét, elvállal egy munkát a szabadságért és az emberekért küzdő radikális szervezettől, a Tűzbogaraktól (Fireflies): egy szállítmányt - pontosabban egy kislányt, Ellie-t (Bella Ramsey) - kell biztonságban kicsempésznie a városból, és eljuttatnia nyugatra, egy Tűzbogár-bázisra. Joel ugyan vonakodva, de végül elfogadja a megbízást, ám nem sejti, hogy ezzel sorsfordító események középpontjába csöppen...
Nagyjából ennyi az alaptörténet, többet nem szeretnénk elárulni, mert bizony lenne mit (aki ismeri a sztorit az úgy is tudja, aki viszont nem, annak meg pont azért, mert majd ő felfedezi). És hogy miként sikerült az adaptáció nyitánya? Nos, erről kicsit részletesebben alább olvashattok, méghozzá kicsit rendhagyó módon, rögtön két verzióban: lesz ugyanis egy olyan vélemény, aki játszott, ismeri, és szereti a széria alapját szolgáltató játékokat, és lesz egy olyan, aki teljesen szűz szemmel, a játékok és a történet ismerete nélkül most először kóstolt bele ebbe a világba.
Milány Botond - A "veterán" szem
Én azon kisebbség közé tartozom, akik ugyan szerették a játéko(ka)t - az elsőt kétszer, a másodikat egyszer játszottam végig -, de nem tartják egy korszakos és megkerülhetetlen mesterműnek. Az viszont tény, hogy amit karakterek, történet és dráma terén lerakott elénk eddig Druckmann, az valóban első osztályú. Éppen ezért egyszerre vártam a sorozatot, és voltam vele szemben szkeptikus. Mert nem tudtam, hogy sikerülhet-e megoldani azt az egyszerre áldás és átok helyzetet, ami abból fakad, hogy a játékban már elmesélték e karakterek történetét egészen magas minőségben. Amit ha csak egyszerűen, szolgai módon ültetnek át a képernyőkre, az nem biztos, hogy jól fog elsülni.
Mazinék azonban a nyitányban remekül oldották meg ezt a nehéz feladatot. Egyszerre sikerült áthelyezni a játék lényegi, fontos és emlékezetes jeleneteit, miközben remekül bővítették ki azokat, adtak hozzá részleteket és plusz dolgokat. Egyszerre igyekeztek a rajongókhoz is szólni (a különböző utalásokkal, apró elejtett mondatokkal és konkrét megidézett jelenetekkel) és az új embereket is bevonzani - a lehető legnagyobb sikerrel.
Kinézetre pedig abszolút első osztályú a végeredmény. Rengeteg dollárt ölt bele az HBO (a hírek szerint itt egy rész többe került, mint a Trónok harca első öt évadában az egyes epizódok), de egy pillanatig sem lóg ki a lóláb sehol, minden fillér a jó helyre ment. Ezért pedig le a kalappal előttük. Elképesztő az a részletesség, az az odafigyelés és kreativitás, amit véghez vittek a világ életre keltéséhez. A díszletek és az akciójelenetek mind káprázatosak és kézzel foghatóak, a posztapokaliptikus látkép és Boston pedig rettentően élethű és atmoszférikus, egyszerűen lehetetlen nem elmerülni a világban.
A színészi játékról viszont egyelőre még nem lehet sok mindent elmondani: Pedro Pascal ugyan tökéletesen hozta Joelt minden ismert jegyével, a többiek viszont mellette nem sokat szerepeltek, így nem is igazán tudták még bemutatni a karakterüket. De eddig mindenki jó választásnak tűnik. A közel 90 perces játékidő az, amibe egyedül bele tudnék jelenleg kötni. Pontosabban inkább kettősség van bennem ezzel kapcsolatban. Mert hiába kötött le végig az epizód, azért az utolsó harmadban már kezdett kicsit elnyújtott lenni a dolog számomra annak ellenére (és itt jön be a kettősség), hogy egy jelenetet sem éreztem feleslegesnek. Semelyikre sem tudnám azt mondani, hogy ha ezt kivágják, akkor attól jobb lesz, mert mindnek megvolt a maga szerepe és fontossága a sztori és karakterépítés szempontjából.
De ezzel lehet én voltam csak így, és ez nem vett el abból a tényből, hogy egy nagyon erős résszel indított a The Last of Us. Alig várom a folytatást.
Goretity Dániel - A "laikus" szem
Szerencsére Botond kollégám átvállalta tőlem a sorozat alapjául szolgáló játék alapkoncepciójának ismertetését, hiszen ő velem ellentétben ismeri a Naughty Dog stúdió eredetileg még PlayStation 3-ra készült művét. Én úgy tekintettem meg most ezt az első epizódot, hogy azon túl, hogy "valami posztapokaliptikus zombis cucc, amiben egy csávó sétál egy kislánnyal", nem igazán tudtam semmit a történetről. Viszont szerettük volna ilyen beavatatlan szemmel is megvizsgálni a sorozatot, illetve annak nyitó epizódját, hiszen valószínűleg hozzám hasonlóan jó pár laikus gondolkozik még, hogy bepróbálja az HBO legújabb sorozatát.
Főleg ugyebár, hogy az író, Craig Mazin felelt a már említett Csernobil limitált szériáért, amit óriási sikerként könyvelhetett el pár éve a csatorna. Mazin keze munkáját itt is érezni, főleg a pilot első félórájában - a közelgő, elkerülhetetlen veszély, ami a hétköznapi embereket fenyegeti, legalább ugyanolyan hatásosan került ábrázolásra, mint a Csernobil esetén. Ráadásul mindez az egyéb filmnyelvi eszközök szintjén is remekül működik, Joel családjának menekülése az autóval pazar, a klausztrofób és kilátástalan atmoszféra mesteri módon került megvalósításra.
Az erős kezdést követően számomra is némileg túl lett nyújtva a nyitó epizód hossza, "a durr bele" képsorok után éles váltás történik a maradék majd' egy órában, de a világépítés, az alakítások (különösen Pedro Pascalé) és a dialógusok itt is jól működnek. Egy roppantul igényes pilot epizódot kaptam, amibe tényleg nehéz belekötni. Hol jön itt akkor a "de" a részemről?
Ott, hogy számomra, mint a játékot nem ismerő és sohasem kipróbáló laikus nézőnek őszintén semmi újat vagy egyedit nem adott a pilot. A karaktereket és a köztük felsejlő dinamikát ismerem és már számtalanszor láttam, épp úgy, ahogy a "zombis" (tudom, itt technikailag nem azokról van szó), posztapokaliptikus atmoszférát vagy az elnyomó militarista diktatúrát is. Lehet, mert kezdek "kiöregedni", lehet, mert pusztán nem zsánerem, vagy csak mert szimplán célirányosan nem nekem, hanem a játék rajongóinak szól ez most inkább, de számomra a közel kilencven perc alatt nem nyújtott egyetlen olyan apróságot sem ez a pilot, ami miatt a maradék nyolc részre (ergó nagyjából nyolc órára) még további időt szánjak.
De senkit sem beszélnék le róla, sőt. Tényleg egy igényes, remekül megírt, rendezett, eljátszott és lefényképezett pilottal van dolgunk. De nincs benne semmi különleges. Legalábbis ennyi alapján.
Így láttuk tehát mi a The Last of Us első részét, amely idehaza január 16-án veszi kezdetét az HBO-n és az HBO Maxon. A kilenc részes első etap heti lebontásban érkezik majd rögtön magyar szinkronnal, de feliratos verzióban is elérhető lesz.