A Pókember: Irány a Pókverzum! hatalmas meglepetést okozott a Sony Pictures számára, hiszen a kritikusok imádták és a pénztáraknál sem teljesített rosszul, így nem véletlen, hogy szinte azonnal felröppentek a pletykák, miszerint a kiadó berendelte a folytatást, sőt több spin-offot terveznek. Korábban a film egyik producere, Amy Pascal már utalt rá, hogy a második rész a Hailee Steinfeld által életre keltett Gwen Stacy-re fókuszálna, de hivatalos megerősítést még nem kaptunk a Pókverzum 2-t illetően. Legalábbis mostanáig.
Pascal ugyanis a Gizmodónak adott interjújában hivatalosan is bejelentette, hogy keményen dolgoznak a folytatáson, számíthatunk a következő filmre (amelyet állítólag az Avatar - Az utolsó léghajlítót és Az igazság ligája: Határok nélkült készítő Joaquim Dos Santos fog rendezni a Wonder Woman 1984-et és a Zombieland: Double Tapet is író David Callaham forgatókönyve alapján, de ez nem került megerősítésre). De nem a film az egyetlen projekt: Pascal szerint dolgoznak a Pókverzumhoz kapcsolódó tévésorozatokon is, amiket most raknak össze.
Utóbbi kapcsán korábban az az információ röppent fel, hogy a Sony többek között animációs sorozatokban is gondolkodik a Pókverzum karaktereivel a középpontban, amely felett a filmet író Phil Lord-Chris Miller páros (A LEGO-kaland, Derült égből fasírt, 22 Jump Street) bábáskodhatna. Alig várjuk, hogy erről is konkrétumokat hallhassunk, talán a Comic-Conon szerencsénk lesz.