Hirdetés

Erről fog szólni Tarantino legújabb filmje

|

A rendező ezúttal is egy igen érdekes és véres témát választott legújabb filmjéhez.

Hirdetés

Régóta mondogatja már Quentin Tarantino, hogy nem fog a végtelenségig rendezni. Mindösszesen 10 film elkészítésében látja kereknek életművét, és mivel számításai szerint már 8 filmné jár (igen, a Kill Billeket egynek veszi), még két film van hátra. Hogy ezek mik lehetnek, azt évek óta találgatja mindenki. Legtöbbször a Kill Bill 3. része merül fel, de gyakran emlegetnek egy fekete hősöket felvonultató Becstelen Brigantyk filmet is.

Hirdetés

Azonban úgy néz ki, ebből már csak az egyik valósulhat meg, hiszen a The Hollywood Reporter most kiderítette, hogy miről is fog szólni a kultikus rendező következő filmje. A téma pedig nem más, mint a híres Charles Manson-gyilkosságok. Ő volt az a sorozatgyilkos, aki a Manson Család nevű csoporttal 1969 nyarán többek között Sharon Tate-et, Roman Polanski feleségét is megölte, aki 8 és fél hónapos terhes volt. 

A rendező ezúttal is maga írja és forgatja majd a filmet, de jelenleg még csak a forgatókönyv megírásánál tart, ami azonban már a végső fázisban jár. Ezen kívül a megfelelő színészeket is keresi a filmhez: a hírek szerint Brad Pitt és Jennifer Lawrence a legesélyesebbek, de valószínűleg Samuel L. Jackson sem fog kimaradni a filmből. Sőt, Margot Robbie is felmerült pletyka szinten, mint Sharon Tate. Ismét újfent impozáns színészgárdára van kilátás tehát, és reméljük nem kell sokat várnunk majd a filmre.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.