A főszerepben Ethan Hawke-ot láthatjuk, aki egy bűnügyi könyvekre szakosodott írót alakít. A legújabb könyvéhez gyűjt anyagot egy olyan házban, ahol brutálisan meggyilkoltak egy családot. Mi sem logikusabb, beköltözik a szóban forgó házba, méghozzá az egész családjával. Azonban, amikor talál egy dobozt, tele olyan videókkal, melyeken olyan családokat is meggyilkolnak, akikről eddig tudomásuk sem volt, rájön, hatalmas hibát követett el azzal, hogy odavitte szeretteit. Kissé klisésen hangzik a sztori, reméljük nem egy tipikus „beköltözünk az új házba és jujujj” filmet kapunk. A hírek szerint valamilyen természetfeletti dolog áll majd a középpontban. A filmben még szerepel Vincent DOnofrio (Esküdt ellenségek: Bűnös szándék) és James Ransone (A következő három nap) is. A horrorfilm idén augusztus 24-én debütál a mozikban. Íme az első mozgó poszter, alatta pedig a hagyományos képet is megtalálhatjátok: