Hirdetés

Hivatalos: Megvan, hogy ki lesz az új Spawn!

|

Végre főszereplőt kapott a Spawn reboot.

Hirdetés

A karaktert megalkotó Todd McFarlane a tavalyi Comic-Conon vetett véget az eddigi bizonytalanságnak és találgatásoknak azzal, hogy bejelentette: jön az új Spawn film, amely egy reboot lesz kisebb költségvetéssel és egy keményebb horror-thrillert képzelt el a képében. Az eseménye az is kiderült, hogy McFarlane produkciós cége, a McFarlane Filmes partnerséget kötött a Blumhouse Productionsszel, hogy elkészülhessen a projekt - utóbbi cég az alacsony büdzséből elkészített, de a kasszánál nagyot szóló művek (mint például a Széttörve, a Tűnj el! vagy A bűn éjszakája részek) elkészítésében profi. 

Hirdetés

A McFarlane írásában és rendezésében, nagyjából 10-12 millió dollárból készülő Spawn reboot végre főszereplőjére talált az Oscar-díjas Jamie Foxx (Django elszabadul, Nyomd, Bébi, nyomd!, Törvénytisztelő polgár, Miami Vice) személyében, aki sok évnyi várakozás után végre aláírhatott az antihős szerepére. A rendező egyúttal megerősítette, hogy ne egy eredetfilmre számítsunk, valamint ez csak az első film lesz, ugyanis trilógiaként képzeli el Spawn történetét.  

A Spawn rebootban pedig biztosan nem kell majd Foxx-nak megszakadnia a szövegtanulásban, ugyanis McFarlane korábban azt nyilatkozta, hogy Al Simmons semmilyen dialógust nem kap majd. Valahogy úgy kell elképzelnünk a szerepét, mint a Cápában a ragadozóét. Kíváncsian várjuk, mi fog ebből kisülni. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.