Nemcsak a sportfilmek szerelmesei köszönhetnek sokat a Rocky című filmnek, hanem a címszereplőt megformáló Sylvester Stallone is hálás lehet neki, akinek a karrierje az 1976-os első rész után kezdett felívelni. A filmet öt további folytatás, illetve kettő spin-off (a Creed III már készül, tehát nemsokára három) követte. A színész azonban meglehetősen csalódottan nyilatkozott a David Rubentsteinnek adott interjújában, amiben többek között azt taglalta, hogy a Rocky ma már nem készülne el.
Állítását azzal indokolta, hogy a filmgyártás és a filmfogyasztás napjainkra teljesen megváltozott. Ma már természetes, hogy a streaminget használjuk, vagy a telefonunkon nézünk filmeket, így viszont esélye sincs egy olyan filmnek, mint a Rocky és A keresztapa, amik alapvetően a mozivászonra készültek.
Nem Stallone az első szakmabeli a filmiparból, aki aggodalmát fejezte ki a témával kapcsolatban, ugyanis korábban már Quentin Tarantino és Christopher Nolan is hasonló kritikával illette a streamingfogyasztást. Alább megtekinthető a Stallonéval készült interjúrészlet.