Hirdetés

Stephen King azt szeretné, ha a következő Setét torony film R-es besorolású lenne

|

A Setét torony könyvek szerzője durvábbra venné a következő adaptáció stílusát.

Hirdetés

Stephen King nagysikerű regénysorozatának filmadaptációja a héten került a mozikba, ám legnagyobb bánatunkra csupán közepesre sikeredett. Persze ez még nem feltétlenül jelenti azt, hogy búcsút inthetünk a tervezett trilógiának illetve a filmeket kísérő sorozatnak, hiszen a nézők még biztosíthatják az adaptáció jövőjét.

Hirdetés

A folytatásra jók a kilátások tekintve, hogy a Sony mindössze 60 millió dollárból hozta össze a filmet és így esélyes, hogy megtérüljön a befektetés. Viszont, ha valóban megnyílik az út a második rész előtt, akkor a stúdiónak nem árt jobban átgondolnia azt, hogy milyen irányba viszi a filmet, mert az első rész tanulsága alapján még nem sikerült megtalálniuk a helyes utat. Első lépésként talán jó lenne megfogadniuk Stephen King tanácsát:

"Megértem az érveket a PG-13 besorolás mögött. Teljes mértékben egyetértettem velük, mert én is azt szeretném, ha minél több emberhez jutna el a film. Szeretném, ha megismernék a harcos és a fiú közti dinamikát. Azt az apa-fiú kapcsolatot. Viszont örülnék neki, ha a következő film már R-es lenne. A PG-13 egy biztonságos választás volt. Korábban az R-es besorolású alkotások esetében a stúdiók azt mondták, hogy "Hát ez a film 20-30%-al kevesebbet fog keresni, mert kizárjuk a mozilátogatók egy csoportját." Mára azonban az olyan filmek, mint a Deadpool és a Logan megváltoztatták ezt."

Teljesen igaza van a szerzőnek, amikor az R-es besorolást kéri, hiszen azok, akik olvasták a könyveket tudják, hogy a regényekben sok az erőszak, a káromkodás és az egyéb olyan jelenetek, amelyek fontosak a történet szempontjából, de nem férnek bele a PG-13-as zónába. Sajnos a film már ígyis a felismerhetetlenségig nyomta össze a hétrészes regényciklus történetét, amiből ugyan sikerült valami újat alkotniuk, de semmiképpen sem jobbat. A könyvek szeretete jegyében remélem, hogy összejön a folytatás, de csak akkor, ha sikerül kiköszörülniük a számos hibát.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.