Hirdetés

Megvan miről fog szólni a Széttörve folytatása

|

Persze a Glass című mozi csattanóját még nem tudjuk.

Hirdetés

Egyértelműen kijelenthető, hogy M. Night Shyamalan visszatért, legalábbis A látogatással, és különösképp az év elején a Széttörve című természetfeletti thrillerével, amely a rendező olyan korai munkáit idézi, mint A hatodik érzék, A sebezhetetlen, vagy A falu. Már nagyjából azt is tudjuk, hogy miről fog szólni a Széttörve folytatása, de ez értelemszerűen SPOILERES a végkifejletre nézve, így aki még nem látta a filmet, nincs tisztában annak csattanójával, és szeretne meglepődni, az kattintson egy másik cikkre.

Hirdetés

A film végén ugyebár kiderült, hogy a Széttörve nem más, mint Shyamalan egyik legnagyobb klasszikusának, a már említett A sebezhetetlennek a spin-offja, és előkészítette mind Bruce Willis David Dunnjának, mind pedig Samuel L. Jackson Mr. Üvegjének a visszatértét. A folytatás címe pedig beszédes módon az utóbbi nevét (Glass) viseli majd és a következőkről fog szólni, vagy legalábbis biztosan tudjuk:

David Dunn a Széttörve végén végül szökésre kényszerült, többszörösen tudathasadásos férfi, Kevin Wendell Crumb nyomába ered és a szembenállásuk is elkerülhetetlen. A szálakat a háttérből azonban a bebörtönzött Elijah Pryce - azaz Mr. Üveg - mozgatja, aki olyan titkok tudója, amely mindkét férfi életét befolyásolja.

Természetesen Willis és Jackson mellett a 24-szeres személyiségben brillírozó James McAvoy is visszatér, akárcsak a Bestia támadását egyedül túlélő Casey Cooke karaktere, a tehetséges Anya Taylor-Joy megformálásában. A film története éppúgy magán viseli a szuperhősfilmek némely jellegzetességét, mint a szerkezete: a különálló kalandokban, más-más habitusú, képességű karakterek kezdetben egymás ellenében, majd egymás oldalán harcolnak a nagyobb gonosz ellen. Mivel már az első is egy sajátos parafrázisa volt a képregényeknek és azóta a zsáner a filmipar révén még inkább fellendült, ezért vélhetően Shyamalannek ezúttal is lesz róla mit mondania és nem rombolja le vele saját klasszikusa nimbuszát. 

A film jövő hónaptól, vagyis most szeptembertől már forog is, viszont rettentő sokat kell rá várnunk, ugyanis a Universal és a gyártó Blumhouse (a producer James Blumról kapta a nevét, ő karolta fel ismét a rendezőt és hozatta ki vele a filmeket, szinte fillérekből) a bemutatót 2019, január 18.-án kívánja megtartani. Tegyük hozzá, hogy ez a legutóbbi résznek is jól jött a nagy évvégi fmonstre filmáradatot követően. Reméljük a Glass szépen illeszkedik a "Széttörhetetlen-trilógiába" (az eredeti címekkel való tudatos játékot és koncepciót érdemes megnézni) és Shyamalan sem süllyed vissza vele a gagyiba.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.