Hirdetés

Tarzan menni vissza dzsungel

|

David Yates Tarzan-filmje gazdagabb lett egy hivatalos szinopszissal

Hirdetés

Évek teltek el azóta, hogy az egykor Tarzanként (Alexander Skarsgard) ismert férfi otthagyta a dzsungelt és hétköznapi emberként él feleségével, Jane-nel (Margot Robbie) III. John Clayton néven. Egy nap azonban visszahívják őt Kongóba kereskedelmi megbízottként, mely azonban csapdának bizonyul. Bosszú és mohóság irányítja a belga származású Leon Rom kapitányt (Christoph Waltz), és fogalma sincsen arról, hogy mit is szabadít el.

Az 1912-ben Edgar Rice Burroughs által megalkotott karakter első nagyvásznas kalandja 1932-ben (Tarzan, a majomember) volt látható az olimpai úszóbajnok Johnny Weismuller főszereplésével és azóta megannyi film készült Burroughs történetéből, köztük egy animációs film is 1999-ben, melynek Phil Collins szerezte a betétdalát.

A film a tervek szerint 2016-ban kerül majd a mozikba, a forgatókönyvet pedig az a Stuart Beattie jegyzi, akinek az Én, Frankenstein című remekművet is köszönhetjük. Nyilvánvalóan jó kezekben van a projekt.

Oldalak: 1 2

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.