Hirdetés

Thor: Ragnarok - a rendező is szerepel benne

|

Taika Waititi egyik különlegessége, hogy nem csak rendezi filmjeit, de szerepel is bennük. Nincs ez másként a Thor: Ragnarok esetében sem, csakhogy itt a technológia is besegít neki.

Hirdetés

Ahogy két korábbi filmjét (Hétköznapi vámpírok, Vademberek hajszája, úgy a Thor: Ragnarokot is egyszerre jegyzi rendezőként és színészként Taika Waititi, azonban a kozmikus kalandban a Zöld Lámpáshoz hasonlóan ezúttal is egy idegen lényt formál meg. 

Hirdetés

A Thor: Ragnarokban a már korábban bejelentett karakterek (így Thor, Hulk, Hela, Loki, Valkűr, Grandmaster, Odin és Doctor Strange) mellett szerepet kap két a képregényekből már ismert lény, Miek és Korg is, akik a lapokon a zöld szörnyeteg szövetségeseivé váltak. Utóbbit pedig nem más fogja életre kelteni a motion-capture segítségével, mint a film rendezője. Waititi a Marvel Studios által nemrég tartott sajtóeseményen mesélt róla: 

A neve Korg, mint a zongora és ő egy Kronan. Láthattál egy ilyet a Thor: Sötét világ elején (az alábbi képen), ahhoz hasonlít, bár nem olyan termetes. Körülbelül nyolc láb magas és kövekből áll a teste. Ő azon lények egyike, akik szerepeltek a Planet Hulk történetben egy másik karakter, Miek mellett, aki szintén részese a Ragnaroknak. Szóval kölcsönvettük a saját sztorijaikat és belehelyeztük őket az arénába, a Bajnokok Versenyébe, amit a Jeff Goldblum által alakított Grandmaster irányít a Sakaaron. Egyike azoknak, akik segítenek Thornak a bolygón: elmagyarázza, hogyan mennek ott a dolgok és a címszereplő szövetségesévé válik. 

Természetesen Waititi nem csak belebújt a mozgásrögzítő ruhába, hanem Korg szinkronhangját is ő szolgáltatja. Ezzel kapcsolatban elárulta, hogy szerettek volna szakítani a kézenfekvő dolgokkal, így a karaktert robusztus termete ellenére szerethetővé akarták varázsolni, ami - bár jó humora van - nem egyszerű egy kövekből álló figura esetében. A képregényekkel ellentétben viszont Korg nem sárga lesz, hanem fehér és szürke.

Forrás: Marvel Magyarország

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.