Hirdetés

Tisztázódott, hogy mi a helyzet a Ha/ver harmadik részével

|

Öntsünk tiszta vizet a pohárba!

Hirdetés

A 2010-es Ha/ver című film emlékét méltán őrzi becsesen megannyi filmrajongó: fogta szépen a szuperhősfilmeket és csavart rajtuk egyet. Erőszakos volt, ironikus, jól irányzott fekete humorral és kiváló színészekkel. A folytatás ugyan nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, de attól még újra és újra felmerül annak a gondolata, hogy esetleg készüljön egy harmadik film, amely pontot rak a történet végére. 

Hirdetés

Mark Millar, az alapul szolgáló képregény szerzője egy a ScreenRantnek adott friss interjúban beszélt arról, hogy jelenleg hogy áll a Ha/ver harmadik részének szénája és hogy egyáltalán van-e jelenleg bármi is kilátásban. A nyilatkozata ha nem is fog mindenkinek tetszeni, de az biztos, hogy eloszlat megannyi kételyt és semmissé tesz jó pár kérdőjelet. 

Tudod, vicces, mert néha-néha feljön a szó a harmadik Ha/verről, de ebben sosincs semmi igazság. Ami szerintem történik, hogy valaki, az eredeti színészek közül interjúzik egy másik film kapcsán és megkérdezik őt, hogy lesz-e újabb rész, ők pedig azt mondják, hogy nem is tudom, talán, ez pedig aztán szalagcímmé válik. A valóság azonban az, hogy konkrétan nem is beszéltünk erről. 

Ez így kellően konkrétnak hat, ugye? Millar egyébként képregényformában jóval tovább írta Dave és szuperhőstársai történetét, amit nálunk is elkezdett kiadni a Fumax kiadó. Maga a feltevés tehát, hogy egy harmadik film is készüljön, semmiképpen nem ördögtől való. Ám - ahogyan arra kitér az interjú egy másik részében -, már csak azért sincsen terítéken a téma az első filmet is rendező Vaughn és közte, mert mindketten más-más projektekkel vannak elfoglalva. És míg egyikük a Netflixnél dolgozik jelenleg (Millar), addig a másik (Vaughn) az Apple-lel szerződött le, a Ha/ver pedig Universal-produktum. Mindazonáltal ötlet lenne egy újabb filmhez, ami befejezné a sztorit, úgyhogy arról szó nincsen, hogy kreativitás hiánya lépne fel. Egész egyszerűen csak jelenleg nincs sok realitása annak, hogy visszatartsuk a lélegzetünket egy visszatéréshez. 

Jobban tesszük tehát azt, ha egy olyan folytatás felé irányítjuk tekintetünket, amihez szintén köze van Millarnak és Vaughnnak egyaránt: a Kingsman harmadik etapja, a King's Man: A kezdetek, amely már elég régóta várja azt, hogy láthassa a nagyérdemű. Őt pedig ha minden jól megy, még idén megleshetjük a moziban. 

Ezt láttad már?

Rengeteg hír, cikk és kritika vár ezen kívül is a Puliwoodon. Iratkozz fel a hírlevelünkre, mert kiválogatjuk neked azokat, amikről biztosan nem akarsz lemaradni.


Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.