Hirdetés

Többszáz iskolában használják Jankovics Marcell videoelőadásait

|

A Mozinet Online Kortárs Mozgóképmagazin a 2012-2013-as tanévben is meghirdette a középiskolás korosztálynak szóló mozgóképismereti vetélkedőjét, amely ezzel a hetedik évébe lépett.

Hirdetés

Az első forduló anyaga a (nép)mesék szimbolikájával foglalkozik, a továbbiakban pedig előad majd az adaptáció problémájáról, a mondák és a történelem feldolgozásának lehetőségeiről, a különböző animációs technikákról és a magyar animációtörténet fontosabb állomásairól is. A félórás előadások bárki számára elérhetőek a YouTube-on.

A játékban való részvétel minden diák számára ingyenes, csupán regisztrációhoz kötött. A 3-5 fős csapatok elsősorban a 14-18 éves korosztályból kerülnek ki, a versenyzők feladata, hogy a havonta frissülő oldalon feltett kérdéseket a megadott határidőig e-mailben megválaszolják. A legjobban szereplő csapatok fordulónként ajándékcsomagot nyerhetnek. A verseny október közepén indult és több fordulóból áll, a feladatok megoldásánál a tárgyi tudáson túl a tanulók kreativitására is nagy szükség van. A jelenleg zajló megmérettetés első fordulójába 43 csapatban mintegy 150 tanuló regisztrált, de több száz, az ország legkülönbözőbb pontjain található és határontúli iskola a versenyen kívül is használja az előadások anyagát. A játék továbbra is nyitott, a versenyzők bekapcsolódására bármelyik hónapban lehetőség van a http://www.mozinet.hu/zsanerben oldalon.

Jankovics Marcell legközelebb december 11-én, kedden este 6 órakor dedikálja nemrég megjelent filmjének, Az ember tragédiájának (12) dvd és blu-ray változatát, illetve a film képeivel illusztrált könyveket. A dedikálásra az Alexandra Irodalmi Kávéházban (1075 Budapest, Károly krt. 3/C) kerül sor. /Mozinet/

Oldalak: 1 2

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.