Tom Cruise megcsinálta. Röviden és tömören így lehet jellemezni azt, amit a színész a Top Gun: Maverick révén elért, hiszen a film már negyedik hete ostromolja a mozikat és a nézők pénztárcáit, ám egyelőre nincs jele a lassulásnak, így a folytatás már az egy milliárd dolláros összbevételnél jár.
A színész nemrégiben a Barcelonában megrendezett CineEurope egyik konferenciáján lépett fel meglepetésvendégként, a nézőközönség pedig vastapssal fogadta a váratlan cameót. Cruise pedig nem volt rest meghálálni a fogadtatást, amit egy grandiózus jövőbelátással zárt le.
"Azért jöttem, hogy mindent megköszönjek nektek. Tudom, hogy mi kell ahhoz, hogy azt csináljátok, amit… Köszönöm, hogy nektek hála olyan karrierem lehet, amilyen. Továbbra is ilyen filmeket fogok készíteni nektek. Tudjátok, hogy itt vagyok nektek, és ti is itt vagytok nekem. Köszönöm a Top Gun (sikeréhez) nyújtott segítséget… de nem csak az én filmjeimhez, hanem az összes filmhez. Azt akarom, hogy mindenki nyerjen ebből. Fényes jövőt látok mindannyiunk számára."
A pandémia és a streaming platformok elszaporodása miatt egyesek már a moziba járási szokások, illetve a mozi, mint intézmény végét vetítették előre, ám a járvány elmúltával egyes blockbustereknek sikerül rácáfolni ezekre a baljóslatokra. Az emberek továbbra is szeretnek moziba járni, és amennyiben a film megérdemli, akkor a pénzt sem sajnálják rá kiadni egy második vagy harmadik újranézésre. Tom Cruise mostani sikere pedig azért is üdvözítő, mert bizonyítja, hogy van a nem képregényadaptációknak is létjogosultsága a vetítőtermekben.
Nektek hogyan tetszett a Top Gun: Maverick?