Hirdetés

Megvan, hogy ki írja Alicia Vikander-féle Tomb Raider folytatását

|

Lara Croft hamarosan ismét ősi romokat dönthet romba.

Hirdetés

A videojáték-adaptációktól általában sosem várunk túl sokat, mégis az Alicia Vikander főszereplésével készült Tomb Raider reboot a tavalyi esztendő egyik kellemes meglepetése volt, habár a kasszáknál sajnos nem igazán találta meg a közönségét. A 94 millió dolláros büdzséből készült film Amerikában mindössze 58 milliót tudott összeszedni, míg összbevételét tekintve egy egészen korrekt 274 millió dollárt zsebelt be, így téve bőven jövedelmezővé Lara Croft legutóbbi mozis kalandját.

Hirdetés

A 2013-as videojáték alapján készült film tehát még a szerény bevételek ellenére is sikeresnek bizonyult, a The Hollywood Reporter pedig úgy tudja, hogy a film produceri feladatait ellátó GK Films már meg is találta a következő sírrablás forgatókönyvíróját Amy Jump (Össztűz, High Rise) személyében. Ezen kívül azonban szinte semmit nem tudnunk a projektről, így a folytatás rendezőjének leleplezése mellett a konkrét bemutató dátum bejelentése is várat még magára.

Ti örültök a lehetőségnek, hogy elkészülhet a folytatás?

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.