Ha az olyan eltéveszthetetlen klasszikusokat, mint a Super Mario vagy Pac-Man nem vesszük, akkor a Tomb Raider kalandjátékok első epizódja életem talán legelső "komolyabb" játékélménye volt. A sokszor túlzottan is feminin főhősnő, Lara Croft kalandjai számos későbbi programot inspiráltak, a 2000-es évek elején pedig két ízben is megfilmesítették a legendás címet. Ugyan a filmek nem voltak kirívóan rosszak, a játékosok által ismert és szeretett hangulatot nem igazán tudták visszaadni. A játék receptje felett mindeközben eljárt már az idő, 2013-ben pedig az alapoktól újragondolva rebootolták Lara történetét, ami immáron meg is kapta saját filmadaptációját. A végeredmény pedig csalódást okozott: kellemeset.
Richard Croft (Dominic West) sikeres üzletember és kalandor, aki felesége halála óta olyan mítoszok felkutatásán dolgozik, melyek akár visszahozhatják szerelmét az élők sorába. A férfit kutatásai egy lakatlan, elveszett szigetre vezették, onnan azonban 7 év elteltével sem tért vissza, kislánya, Lara (Alicia Vikander) legnagyobb bánatára. Az esztendők múlásával fiatal nővé cseperedett Lara nem hajlandó átvenni apja örökségét, mivel rendíthetetlenül hisz apja túlélésében. Persze a lány vérében is ott csörgedezik a kalandvágy, amint rálel apja utolsó üzenetére, maga is rögtön célba veszi a vészjósló szigetet.
A norvég rendező, Roar Uthaug által dirigált Tomb Raider az új játékokhoz hasonlóan a legelejéről meséli el nekünk Lara történetét. Egy hamisítatlan akció-kalandfilm formájában láthatjuk, ahogy az útját kereső lányból egy elnyűhetetlen hősnő válik, ami talán a legjobban hiányzott az Angelina Jolie által fémjelzett adaptációkból. A Tomb Raider cselekménye ugyan a már kitaposott ösvényen halad, mégis akad majd néhány kellemesebb meglepetés, amit nem láthattunk eddig a szériában. Ugyan az első fél óra után még szkeptikus voltam, Uthaug filmje mert bátor és laza lenni, ami egy olyan stílusos adaptációt eredményezett, amire már évek óta vártak a videojátékok szerelmesei. A hollywoodi produkciókhoz képest meglehetősen alacsony költségvetésű Tomb Raider piszkosul látványosra sikeredett, amit a remek operatőri munka mellett a dinamikus akciójelenetek értek el. Az egzotikus sziget kissé ugyan már unalmas helyszínként hathat a szérián belül, a film mindenféle görcsösség nélkül ülteti át a játék ikonikus részeit a vászonra, Larával az élen.
Alicia Vikander bejelentésétől kezdve rendkívül bizalmatlan voltam azt illetően, hogy az alapvetően törékenynek tűnő színésznő képes lesz-e visszaadni Lara esendő keménységét. Sok helyen ugyan a film is, de mégis a svéd színésznő cáfolt rám, és talán a rajongók többségére is a legjobban. Alicia Vikander egyszerűen fantasztikus volt Lara Croft szerepében. A hölgy megjelenése talán nem idézi automatikusan a hősnő fizikumát, Vikander erőteljes, határozott és megdöbbentően hiteles játéka önmagában meggyőzött a felől, hogy szükségünk van egy Tomb Raider 2-re. Igazából nehéz megmondani, hogy Vikander mivel érte el, viszont abszolút magáévá tette a karaktert, és Walton Goggins karizmatikus főgonoszával szemben állva nem hagyta, hogy lankadjon a figyelmem a kétórás játékidő alatt. Mindennél jobban reménykedem abban, hogy Alicia Vikander ettől fogva állandó megformálója lesz Lara Croftnak.
A Tomb Raider nem találja fel újból a kalandfilmek műfaját, viszont amellett, hogy a játékokról még csak nem is tudó nézőknek is remek kikapcsolódást fog nyújtani, irányt is mutat. Irányt mutat mind a játékokat alapul vevő filmadaptációk, mind a 2017-es A múmia által vezényelt akció-kalandfilmek számára. Természetes módon idézi meg a játékok szellemét, gondolok itt a végtelen funkciós csákány vagy éppen a legendás Desert Eagle pisztolypáros beiktatására, de úgy alapvetően a film egész miliőjét is említhetném, ami Alicia Vikander Larájával az élen hű maradt, mi több, olykor még túl is szárnyalta a játékok történetmesélését. Eközben pedig egy olyan akció dús, látványos kalandfilmet is kaptunk, ami nem húzza az időnket és idegrendszerünket ostoba, infantilis poénokkal, vagy éppen fájdalmasan unalmas klisékkel. Persze, a Tomb Raider sem éppen az eredeti ötletek fellegvára, viszont ahol szükséges, ott képes szakítani a divatos klisékkel, legalább annyira, hogy végig fenntartsa az érdeklődést.
A Tomb Raider Alicia Vikander személyében megtalálta a filmvilág Lara Croftját, aki nem külsejével, hanem karakteres alakításával és alázatos munkájával bizonyította rátermettségét. Uthaug rendezése egyszerre vegyíti a kalandfilmek és a játékszéria legjobb elemeit, ami ugyan bőven tartogat még kiaknázatlan lehetőségeket önmagában, az alapokat tökéletesen fektette le. Merem remélni, hogy lesz folytatás, ugyanis mind Alicia Vikander, mind a legendás széria megérdemelne egy sikeres filmes franchise-t.