Bay szerint azért rossz szó a reboot, mert mindenkinek a Pókember esete jut rögtön eszébe, ahol a meglévő 3 epizód mintha meg sem történt volna, teljesen tiszta lappal indították újra a szériát. A Transformers esetében nem így fog történni az alakítás, az első 3 rész nagyon is megtörtént, nem merül a feledés homályába. De mindenképp új irányvonalat tűznek ki maguk elé a készítők a legújabb filmmel.
A forgatókönyvet az az Egren Kruger írja, aki társírója volt a Bukottak bosszújának, valamint a Transformer 3 munkálataiban is segédkezett. Bay továbbá megerősítette azt, hogy több jelenet fog az űrben játszódni. Ennek ellenére nem szeretne nagyon sci-fi-be váltani, nem akarja túlzásba vinni, de mindenképp fognak hőseink/robotjaink az űrben kalandozni.
Mindezek megvalósításához azonban Bay az első három filménél jóval alacsonyabb költségvetést tervez. 30 millió dollárt kíván legfeljebb rászánni a projektre (az legutolsó Transformers költségvetése 195 millióra rúgott). Ez meglehetősen kevésnek tűnik egy olyan filmben, ahol tulajdonképpen a robbanások és az akció teszi ki a film jelentős részét.
A stábról és a további munkálatokról remélhetőleg érkeznek majd a friss infók, ahogy Bay is egyre többet foglalkozik a filmmel.