Darren Lynn Bousman egyáltalán nem újonc a horror zsánerén belül, hiszen az elmúlt két évtizedben az ő rendezői munkája volt a Fűrész 2-3-4, valamint a legújabb fejezet, a Spirál is, de mellette önálló horrortörténeteket is filmvászonra vitt, mint például a Halálom napját. Hogy ezek az alkotások mennyire nyerték el a nézők tetszését, arról alaposan megoszlanak a vélemények.
Mindenesetre Bousman most lehetőséget kap, hogy bizonyítsa rátermettségét, hiszen a Démonok Között társíróinak, Chad és Carey Hayesnek legújabb horror franchise projektjének első filmjénél ülhet ismét a rendezői székbe. Hogy ez is egy olyan sokfejezetes széria lesz-e, mint amilyen a Fűrész lett, az már csak Bousmanen múlik.
Az új horror franchise a LaLaurie-kúria legendáját fogja feldolgozni. Akik nyomon követik Ryan Murphy antológia horrorsorozatát, az American Horror Storyt, azoknak ismerősen csenghet a név, hiszen a harmadik évadban a névadó LaLaurie is felbukkan a zseniális Kathy Bates alakításában. A kúria az egykori tulajdonosáról, Madame Delphine LaLaurie-ról kapta a nevét, aki előszeretettel kínozta és csonkította meg a színesbőrű rabszolgáit a rémuralma alatt. A rémtettekre 1834-ben derült fény, amikor a kúria lángra kapott, és a tűzoltásra kiérkező hatóság a saját szemével láthatta azt az embertelen állapotot, amiben a rabszolgák töltötték mindennapjaikat. LaLaurie-t azonban sosem kapták el, mivel még időben Párizsba menekült.
"Egy régi álmom válik valóra ezzel a projekttel. Amennyire emlékszem, mindig is megszállottja voltam a paranormálisnak. Aki pedig hozzám hasonlóan viszonyul a természetfelettihez, az ismeri a LaLaurie-kúria legendáját és folklórját. Ez igazából a Szent Grálja a hasonszőrű helyszíneknek. Nemrégiben bebocsátást kaptunk a Hayes testvérekkel a házba, és nem is tudnám leírni azt a 72 órát, amit ott töltöttünk. Ez az épület felemészt téged, a történelme pedig megrogyaszt. A Hayes testvérek olyan drámai, feszültségteli és félelmetes történettel rukkoltak elő, amit nem győzök kivárni, hogy megmutathassam végre a nagyérdeműnek."
Bousman izgatottsága egyértelműen átüt a nyilatkozatából, és remélhetőleg a Fűrész-franchise-tól való eltávolodás is jót fog tenni a direktornak. A szereplőkről és a cselekményről egyelőre semmi konkrét nem derült ki, csupán annyi, hogy a jelenkorban fog játszódni, és bizonyos jeleneteket a tényleges helyszínen fognak felvenni. Ha pedig sikeres lesz az alapozás, idővel a kúria korábbi időszakai is bemutatásra kerülnek.
Szerintetek jó döntés volt Bousman rendezői szerződtetése erre a projektre?