Négy év szünet után visszatért a Fűrész franchise, szám szerint a kilencedik filmmel. A legutóbbi felvonás talán a széria leggyengébb darabja lett, így nagyjából akkora szükség volt a Spirálra, mint a koronavírus negyedik hullámára. Mégis valamelyest biztatónak tűnt, hogy visszatért Darren Lynn Bousman, a második, harmadik és negyedik rész rendezője, illetve Chris Rock és Samuel L. Jackson neve is csalogatóan hangzott. Kár, hogy a végeredményen ez fikarcnyit sem változtat.
Zeke nyomozó (Chris Rock) néhány éve bemártott egy mocskos zsarut, kollégái pedig azóta is neheztelnek rá. A metróban találnak egy hullát, melyről kiderül, hogy hősünk egy barátja az őrsről. A tett helyszínéről elhoznak egy üzenetet, ami arra enged következtetni, hogy egy új sorozatgyilkos szedi áldozatait és Jigsaw-t másolja.
A nyitány hozza a franchise bevett elemeit. Egy ismeretlen személy csapdában találja magát, majd a videón megjelenő disznómaszkos figura szembesíti a hibáival, illetve a szabadulásának feltételeivel. Nem kell agysebésznek lenni, hogy kikövetkeztessük, mi fog történni. Itt jön a képbe Zeke és új társa, akik megkapják az ügyet és el akarják kapni a gyilkost. Ez mind szép és jó, de kezdjük ott, hogy a Spirál nem egy Fűrész film. Igen, megemlítik benne John Kramert, kapunk vagy három halálos csapdát és egy csavart a fináléban, de az összképről lerí, hogy volt egy alapötlet, ami egy különálló műként látott volna napvilágot, ám kellett egy viszonylag sikeres franchise, amivel el lehetett adni.
Kár kertelni, különálló darabként sem emeltük volna piedesztálra Bousman alkotását, így azonban még bosszantóbb élmény, írom ezt úgy, hogy a legutóbbi két Fűrész film finoman szólva is pocsék lett. A cselekmény gerince visszaemlékezésekből áll Zeke karrierjére, hogy mi vezetett idáig, illetve a jelenben loholunk a tettes után, aki történetesen rendőröket gyilkol. A koncepció világos, az alkotói szándék szintén, érezhető, hogy a horror helyett inkább a krimi szálra fókuszálnának. Nincs párhuzamosan futó próbatételek sorozata, a kelepcékkel való küzdelem elenyésző, a brutalitás és a vérmennyiség valószínűleg senki gyomrát nem fogja megfeküdni. Rendben, ha horrorként nem működik, majd talán krimiként helytáll a Spirál. Hát nagyon nem. A kaotikus nyomozásból hiányzik a feszültség, a puzzle összerakásának misztikuma, a nyomasztó, mocskos hangulat. Helyette mindenki, (de főleg Zeke) ordít mindenkivel, bőszen anyáznak, majd vagy meghalnak, vagy másnap folytatják a kiabálást.
A karakterek antipatikusak, hiába forognak kockán emberéletek, borzasztó érdektelen az egész és inkább azt várjuk már, hogy mikor hal meg valaki szörnyű kínok közepette. Az utolsó mentsvár, amibe kapaszkodni lehet, nem más, mint a végső csavar. Az egy dolog, hogy legkésőbb a történet felénél rájövünk arra, ki a hunyó, az viszont már egy másik, hogy a szögegyszerű motiváció tömve van lyukakkal, kérdőjelekkel és következetlenségekkel. Értjük a miérteket, csak azt nem, hogy mi szükség volt ehhez ilyen eszközökre, illetve az a bizonyos utolsó jelenet egy óriási ellentmondásos katyvasz.
Hogy mi szükség volt a Spirálra, az természetesen egy költői kérdés, a választ mindenki tudja. A biztató alap azonban nem elég, ha egy felszínes, lélektelen és jellegtelen folytatássá degradálják az összképet, melyben sem a krimi, sem a horror nem működik. A casting borzalmas, Chris Rocknak röhejesen áll ez a szerep, Samuel L. Jackson pedig még mindig viccesen káromkodik, de ennél többet nem nyújt. A korrekt tempó ellenére a sztori nem érdekes, a csapdákra nyolc résszel a hátunk mögött megrántjuk a vállunkat. Már a Jigsaw is izzadtságszagúan próbálta feltámasztani a szériát, a Spirál viszont mintha már ezzel sem vesződne, sőt szinte semmilyen formában nem illik a franchise-ba. Rég elkéstek vele, de tényleg itt lenne az ideje békén hagyni John Kramert.
