A BBC és az HBO gyártásában készült nagyszabású fantasy-dráma sorozat, Az Úr sötét anyagi következő évadát szerencsére nem érintette komolyabban a koronavírus hatása (egyedül a James McAvoy alakította Lord Asrielt kedvelőknek lehet oka szomorkodni), ezért már idén ősszel visszatérhetünk a Sir Philip Pullman regénytrilógiáján alapuló világba.
A titokzatos kés (a trilógia második kötete) adaptációjában a Dafne Keen által megformált Lyra története ott veszi fel a fonalat, miután a mi világunkból származó Will Parryvel (Amir Wilson) átlépett egy ismeretlen világba az északi fényen keresztül. A két fiatal egy furcsa és rejtélyes városban, Cittagazze-ban együtt keresi Will édesapját aki ezúttal hangsúlyosabb szerepet kap a Fleabag című angol feketekomédiából ismert Andrew Scott alakításában, és slusszpoén, hogy utóbbi daimónját Phoebe Waller-Bridge (szintén Fleabag) fogja megszólaltatni.
A minap debütált, masszív előzetesből az is kiderül, hogy a járvány miatt nyolc- helyett ezúttal hétrészes második évadot november 16-tól, vagyis pontosan egy hónap múlva tűzi műsorára az HBO, melyben a fiatalok mellett ismét visszatér Ruth Wilson, Lin-Manuel Miranda, Ariyon Bakare és Amir Wilson is.