Hirdetés

Új Star Wars-sorozatot jelentettek be, méghozzá egy régi ismerőssel

|

Mindezt a The Mandalorian évadzárójának végén.

Hirdetés

A The Mandalorian második évada legalább akkora, ha nem még nagyobb sikert aratott, mint tette azt az első egy évvel ezelőtt ilyenkor. Nem akkora meglepetés, hogy a Disney a múlt hét csütörtökön megtartott befektetői értekezleten két spinoffról is lerántotta a leplet az Ahsoka és a Rangers of the New Republic képében, valami azonban feltűnően hiányzott: Boba Fett önálló sorozata, ami korábbi híresztelések szerint már kamerák elé is állt. A hivatalos megerősítésre nem kellett sokáig várni, melyre egyenesen a The Mandalorian évadzárójában került sor.

Hirdetés

A hír innentől SPOILEREKET tartalmaz a The Mandalorian S02-re vonatkozóan!

Mint az mostanra köztudott, A Jedi visszatér eseményei után játszódó sorozatban visszahozták a halálból a közönségkedvenc Boba Fettet, méghozzá a Jango Fettet is megformáló Temuera Morrison alakításában. Miután a karakter meglepően hangsúlyos kapott az évad utolsó három részében, már kétségbe vonni sem lehetett, hogy a készítők nem egyszeri alkalomra terveznek a karakterrel: ez a The Rescue címre keresztelt finálé stáblista utáni jelenetében nyert végleges megerősítést.

A rövid epilógusban ugyanis Boba Fett és Fennec Shand elmennek Jabba palotájába, ahol látszólag a zsarnok hutt egykori jobbkeze, Bib Fortuna vette át az irányítást. Boba és Fennec annak rendje és módja szerint mindenkit eltesznek láb alól a palotában, majd miután az előbbi elfoglalja Fortuna helyét a "trónon", az elsötétedő kép után megjelenik a 2021 decemberi bemutatódátumot hirdető The Book of Boba Fett felirat. Amellett, mennyire izgalmas hír ez, sajnos alaposan össze is zavart mindenkit, hiszen eredetileg ugyanekkorra ígérték a The Mandalorian harmadik évadját is. Felmerül tehát a kérdés, hogy az első két évad "Din könyve" lett volna, és a soron következő Boba Fettre fókuszál majd? Vagy a Boba valóban egy elszeparált projekt marad, és a The Mandalorianben továbbra is Din Djarin történetét követhetjük végig? Elvégre lenne még mit elmesélni vele, elég csupán a sötétkardos fiaskóra gondolni a fináléból.

Boba Fett önálló projektjét mindenesetre már jó régóta próbálják összehozni a Lucasfilmnél, pár éve még egy önálló film volt terítéken a karakterrel a főszerepben, ami persze a többi Star Wars-történettel együtt a darálóban végezte a Solo csúfos kudarca után. Szerencsére a The Mandalorian most bebiznoyította, hogy a karakter megérdemli az őt övező rajongást, szóval kíváncsian várjuk, milyen történetet szeretnének elmesélni vele.

Jöhet még több film, sorozat, könyv, képregény? Katt ide!

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.